- Ez is onnan való? - kérdeztem szinte ijedten. Ez volt kedvenc nótám, még gyerekkoromból ismertem. Barátom énekelni kezdte ennek a szövegét is:
Szőm hamar taj la parancuz
Szörgölden bece csabcsaldad...
- Ne tréfálj! Ez is cseremisz?
- Akarsz egy osztjákot, vagy mongolt? Egy nogajtatárt?
Iranbahün daniuszten
Szabájeli tikimüsztün...
- énekelte máris erre a dallamra, hogy
Be van Kenderes kerítve,
Apró szőlővel ültetve...
Kísértetjárás volt. De ő csak mosolygott, s fújta egymás után a dalokat, melyeket első hallásra szentül magyarnak gondoltam. Nem ocsúdtam fel. Odaléptem a zongorához.
- A dallam ugyanaz - mondtam -, de van hasonlóság az énekek szövege közt is?
- Az nem is fontos. Hisz ugyanarra az áriára néha-néha még ugyanabban a faluban is más-más verset énekelnek. De azért van, amelynek szövege is hasonlít a mienkhez. Épp egy cseremisz párosító ének. Nagy dolgok vannak itt elrejtve, öregem.
Forrás: Illyés Gyula - Ki a magyar?