Thaly Kálmán - Ocskai Lászlórúl való ének


Thaly Kálmán - Ocskai Lászlórúl való ének
Kurucok, kurucok, hajh, szegény kurucok -
be megsötétedett ti fényes napotok!

Ó, gonosz szerencse, ó, keserves óra!...
Trincsini mezőnek vérrel borítója.

Sok ezren borultak ott önnönvérekben,
mások tántorodtak régi hívségekben.

Labanc már Ocskai; sok vitéz hadnagyi
átkozva siratják az ő labancságát:
verje meg az isten állhatatlanságát!

Kemény Beleznai, serény Jávorkával,
ama Bornemissza, híres Rácz Miskával

esksznek Újvárban egymásnak kezére,
erős esküvéssel Ocskai vesztére:

"Bátor vérontásom - történjék halálom,
álnok árulónak bosszúját megállom,
álnok árulónak bosszúját megállom!"

S nyárnak hévségében - ősz sűrű ködében
kergetik Ocskait nagy kegyetlen télben.

Beleznai kétszáz labancát levágja -
Pilátushoz küldi őköt vacsorára.

Bornemissza véle gyakran kergetődzik,
Rácz Miska éjjel is ott környül leskődik...

Jávorka pediglen paraszti ruhában -
egynihány vitézzel csak bétör házában.

"Héj, Ocskai László! a nagy tobzódástúl
kelj föl immár, érted elgyöttünk Újvárbúl!...

Vérünk árulója, most add meg magadot!"
- Fölkele Ocskai; de fegyvert ragadott...

Kiverik kezébűl, s úgy homlokon vágják -
vér elborította mind a két orcáját.

Viszik már, viszik már, kötve paripára,
nyargalton-nyargalvást - viszik már Újvárba.

Hogy vitték a kapun, istrázsa kiáltott:
"Itt hozzák, itt hozzák az Ocskai Lászlót!"

Hadiszék bírái ott egybegyülének,
hitiszegő felett őkl széket ülének.

Írjátok furérok, írjad sereg-diák -
vérveres téntával a nagy szentenciát:

"Világ példájára feje elüttessék,
várnak bástyájára karóba tüzessék.

Hadd lássák mindenek: az lator mint jára,
ki megszegvén hitit, támadt hazájára!"

- Mikor rézdobokat megütték a vártán,
mikoron a sípot megfújták a bástyán:

akkor az piarcon álltak mind fegyverben,
kihozák Ocskait, vasakkal terhelten.

Ott felzöndülének vitézek, hogy látták:
"Öld meg az árulót! Hozzá!..." - azt kiálták,

S ha fejét nagyhamar hóhér el nem csapja:
testét vitézlő rend ízekké szaggatja!

Föltüzék az fejét a bástya fokára,
amely néz Nyitrára, egy nagy árbocfára.

Nagy fekete hollók sűrűn szálldosának -
s ott környül kerengvén, ekkép károgának:

"Ká, kár, kár, kár vala Ocskai Lászlónak;
ilyen nagy vitéznek - lenni árulónak!

De nem kár, hazáját, vérit eladónak
szemeit kivájni, fekete hollónak!"

- Már Ocskai László másoknak nagy példa:
gonosz árulóknak így lészen halála!

Lelkeket világon szélvészek kergetik -
azután pokloknak lángjára vettetik.

- Ezt szörzék Újvárban, ezerhétszáztízben...
Szegény magyarokat segítse az Isten!

Szerkesztés dátuma: péntek, 2011. január 14. Szerkesztette: Szász Bea
Nézettség: 2,496 Kategória: Rendületlenül » Kurucok kora
Előző cikk: Thaly Kálmán - Balogh Ádám nótája Következő cikk: Thaly Kálmán - Őszi harmat után


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: