be megsötétedett ti fényes napotok!
Ó, gonosz szerencse, ó, keserves óra!...
Trincsini mezőnek vérrel borítója.
Sok ezren borultak ott önnönvérekben,
mások tántorodtak régi hívségekben.
Labanc már Ocskai; sok vitéz hadnagyi
átkozva siratják az ő labancságát:
verje meg az isten állhatatlanságát!
Kemény Beleznai, serény Jávorkával,
ama Bornemissza, híres Rácz Miskával
esksznek Újvárban egymásnak kezére,
erős esküvéssel Ocskai vesztére:
"Bátor vérontásom - történjék halálom,
álnok árulónak bosszúját megállom,
álnok árulónak bosszúját megállom!"
S nyárnak hévségében - ősz sűrű ködében
kergetik Ocskait nagy kegyetlen télben.
Beleznai kétszáz labancát levágja -
Pilátushoz küldi őköt vacsorára.
Bornemissza véle gyakran kergetődzik,
Rácz Miska éjjel is ott környül leskődik...
Jávorka pediglen paraszti ruhában -
egynihány vitézzel csak bétör házában.
"Héj, Ocskai László! a nagy tobzódástúl
kelj föl immár, érted elgyöttünk Újvárbúl!...
Vérünk árulója, most add meg magadot!"
- Fölkele Ocskai; de fegyvert ragadott...
Kiverik kezébűl, s úgy homlokon vágják -
vér elborította mind a két orcáját.
Viszik már, viszik már, kötve paripára,
nyargalton-nyargalvást - viszik már Újvárba.
Hogy vitték a kapun, istrázsa kiáltott:
"Itt hozzák, itt hozzák az Ocskai Lászlót!"
Hadiszék bírái ott egybegyülének,
hitiszegő felett őkl széket ülének.
Írjátok furérok, írjad sereg-diák -
vérveres téntával a nagy szentenciát:
"Világ példájára feje elüttessék,
várnak bástyájára karóba tüzessék.
Hadd lássák mindenek: az lator mint jára,
ki megszegvén hitit, támadt hazájára!"
- Mikor rézdobokat megütték a vártán,
mikoron a sípot megfújták a bástyán:
akkor az piarcon álltak mind fegyverben,
kihozák Ocskait, vasakkal terhelten.
Ott felzöndülének vitézek, hogy látták:
"Öld meg az árulót! Hozzá!..." - azt kiálták,
S ha fejét nagyhamar hóhér el nem csapja:
testét vitézlő rend ízekké szaggatja!
Föltüzék az fejét a bástya fokára,
amely néz Nyitrára, egy nagy árbocfára.
Nagy fekete hollók sűrűn szálldosának -
s ott környül kerengvén, ekkép károgának:
"Ká, kár, kár, kár vala Ocskai Lászlónak;
ilyen nagy vitéznek - lenni árulónak!
De nem kár, hazáját, vérit eladónak
szemeit kivájni, fekete hollónak!"
- Már Ocskai László másoknak nagy példa:
gonosz árulóknak így lészen halála!
Lelkeket világon szélvészek kergetik -
azután pokloknak lángjára vettetik.
- Ezt szörzék Újvárban, ezerhétszáztízben...
Szegény magyarokat segítse az Isten!