- szolgák, rabszolgák, vad nomád
pásztorok, keresztesek, hajdúk,
kurucok hólepte nyomán
jövök, - honnan a pórhadaknak
élén - mindig Kelet felől! -
jött a Szabadság! - s forradalmak
rügye volt minden zárt ököl.
Itt néztek szét, lóról leszállva:
- legelőnek jó lesz e táj?
Itt kezdődött nehéz próbája:
- hazának milyen lenne már?!
Az első sátorfa helyére
itt verték az első karót,
s indultak ezerévet késve
a földet és hont foglalók.
A véres kardot mindig innen
vitték körül habos lovon,
és előbb állt meg itt a szívben
tatár nyíl, dzsida, fájdalom.
Ki láng volt - itt gyorsabban égett,
- Apáczai, Csokonai! -
Ki itt felállt: - nem hajtott térdet!
rebellis volt, sehonnai.
Itt dobta el a követ Toldi,
mely kilenc százada nehéz,
itt mert Matyi urat porolni,
sárkányt ölni János vitéz;
az Ér innen fut Óceánig,
itt dobbant meg a Tiszta Szív,
itt egy krajcár mindig hiányzik,
mely örök gyaloglásra hív.
Babona, mák-tea, a szekták
ölték a tört cselédeket,
s nyomorultabban, mint a leprát,
szenvedték szegénységüket;
közös pitvar nyirkos földjére
négy család köpte tüdejét.
Ki innen jön: - a nép nevére
görcs fogja ökölbe szívét.
Baloldala ez a Hazának!
- a szív is e tájra esik;
botlásai itt jobban fájnak,
vergődése is közelibb.
Mint aknamezőn a harctéren:
- e tájon fojtott dobogás
van a dolgokba ásva mélyen,
s mindenben rejtett robbanás.
Ki innen jön, az mind kevesli
a költészet kis pózait,
indul a had-utat keresni,
merre elődök sorsa vitt;
a nép szíve fölött megőrzött
vörös rongyok után kutat,
s hall kétezer éve rögződött
vágyakat: - vezényszavukat!
