Virág alatt a hűs verandán:
S a mély titokba elmerülni,
Miket a pók szövése hagy rám:
Merengeni egy művészi képen,
S elnézni árnyékát kezemnek,
S kutatni: elburkolt mesékben
A régholt bölcsek mit üzennek?
Szerettem volna én is írni
Eljöttéről az új embernek:
S ódon, barbár mesének hinni
A vért, mely dárdák nyomán serked:
Zengeni finom győzedelmet,
Mit ember vívott önmagába,
Ki már királya az életnek
És nem csak állatok királya.
De jaj, jaj, én közébe estem
Bús ragadozás tébolyának.
Rongy a lelkem és rongy a testem,
S fény nem deríti éjszakámat.
Lesem, lesem a csillagírást:
Hol véget ér a véres tenger,
Majd szán engem és nem ér ily gyászt,
Ki születik: a másik ember.