Hungarikumok

 

Feszty-körkép


Feszty-körkép

A magyarok bejövetele Feszty Árpád festőművész grandiózus víziója a honfoglalásról. A művész egy párizsi élményen felbuzdulva döntötte el, hogy óriási panorámaképben örökíti meg a bibliai özönvíz történetét, de apósa, Jókai Mór érvelését hallván megváltoztatta elhatározását, és nemzeti történelmünk dicsőséges pillanatát választotta ki.

A 15x120 méteres festmény munkálatai 1891-ben kezdődtek el. A terveket Feszty Árpád felesége szakmai támogatásával készítette el, maga a kép a kor számos neves festőművészének a közreműködésével születhetett meg. A gigantikus mű végül 1894 tavaszára készült el, és a millenniumi kiállítás legfőbb szenzációjaként üdvözölte a sajtó és a közönség. A londoni világkiállításon nemkülönben a legfontosabb művek közé sorolta a korabeli kritika.

Feszty Árpád mesterműve hatalmas áldozatok árán született meg (a festő magánvagyonából is komoly összegeket áldozott a kép létrehozására), és a sors nem fogadta kegyeibe A magyarok bejövetelét. Szerencsére az 1970-es évektől kezdve több lépcsőben teljes restauráción esett át, és 1995-ben az ópusztaszeri Nemzeti Emlékpakrban került kiállításra, olyan körülmények között, amelyek valóban méltók a nemzeti történelmünk iránt elkötelezett festőművész egyedülálló alkotásához.

A teljes Feszty-körkép megtekinthető itt:

Feszty-körkép panoráma kép

A körkép története

A körkép története 1891-ben kezdődik. Feszty Árpád egyik párizsi útja során megnézte Detaille és Neuville körképét, a Napóleoni csatát.

Ezen felbuzdulva ő is hasonló elképzeléssel állt elő családtagjainak: ő a bibliai özönvíz történetét viszi vászonra. Felesége megrettent a hír hallatán, hiszen ő is festő volt, tudta mekkora költségekkel jár egy ilyen beruházás.

Apósa, Jókai Mór, rábeszélte vejét, hogy az özönvíz helyett fesse meg inkább a magyarok bejövetelét. Ezzel készen is állt az ötlet: a körkép témája: a honfoglalás, címe: A magyarok bejövetele.

koktel

Feszty Árpád
Feszty körkép, részlet

Feszty a körkép témájának tanulmányozására elutazott Munkács környékére, a Vereckei-hágóhoz. A sajtó tudomást szerzett a körkép készüléséről és folyamatosan tájékoztatta az érdeklődőket. Már a határidő is meg volt adva: 1893. augusztus 20.

A Fővárosi Tanács elvállalta az érdeklődés láttán a költségeket. Szerződésükben kijelölte a Bimbó utca és az Állatkerti út közötti területet a körkép elhelyezésére szolgáló épületnek.

Augusztusra még csak a színvázlat készült el 1×8-as méretben. (az eredeti 15×120 méteres). Áprilisban Újváry Ignác segítségével megfestette az égboltot. A tájképi részleteket Mednyánszky László, Újváry és Spányi festették, a csoport- és egyesalakokat pedig Vágó Pál és Papp Henrik, a táborverési jelenetek pedig Pállya Celesztin munkái.

Több festő is beszállt a munkába, mert Fesztyék nem győzték.

Az író, színész, zenész barátok pedig, míg a festők dolgoztak, muzsikával, komédiával szórakoztatták az éjt nappallá téve dolgozó művészeket.

koktel
A martosi Feszty család

1894 tavaszán, amikor a kép befejezéséhez értek, Feszty maga végezte el a mű összharmóniájához szükséges utolsó simításokat. A munkálatok befejezése után Feszty hibásnak érezte magát a határidő be nem tartásáért, és a számlák kifizetése után így is 10 ezer forintnyi veszteséget tudhatott magáénak.

A körkép újjászületése

Az 1970-es években határozat született a Nemzeti Történeti Emlékpark építéséről Ópusztaszeren. Megkezdődtek a restaurálási folyamatok, és a körképcsarnok építése is. Az építés 1979-ben abbamaradt, a vászon darabjait újra hengerekben raktározták el.

1991-ben egy lengyel restaurátorcsoport pályázaton elnyerte az újabb helyreállítást. 1995-től újra az eredeti szerepét tölti be, a Nemzeti Emlékpark fő attrakciójaként hatalmas érdeklődést vált ki a látogatókból.


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2010. szeptember 9. Szerkesztette: Jámbor Endre
Nézettség: 10,013 Kategória: Történelmi hagyaték
Előző cikk: Délvidék-szerte szertüzek égtek - Beszámoló a fénylánc helyszíneiről Következő cikk: Lehel kürtje


   








Megjegyzések

Kovács Lóránt
péntek, 2011. március 25. 17:16
ha van több anyaga valakinek, ide írhatja nyugodtan
Kovács Lóránt
péntek, 2011. március 25. 17:16
köszönjük
Szabo Kati
péntek, 2011. október 7. 23:49
Köszönöm. Megosztottam.




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: