Hungarikumok

 

Madzsar Tarihi


Madzsar Tarihi

Attól az időtől kezdve, amióta a madzsarok először elhagyták a Sztyeppet, Íszá próféta születésének a 744. évéig 370 év telt el. Ennyi idő eltelte után az említett évig, vagyis Íszá próféta születésének 744. évéig, amely Mohamed próféta - akire töméntelen áldás szálljon! - Hidzsrája után körülbelül a 157. évvel egyezik meg, a 200 ezer főnyi madzsar nép másodszor felkerekedett a Nagy Szteppről, és a régebbi hazájába, Madzsarisztánba költözött, melynek megszállása után ott letelepedett.

 

Újonnan megkezdték az ország építését, városokat, várakat és falvakat kezdtek alapítani. Árpád, Gjula, Kend, Szabolcs, Ürs, Lejl és Bulcs nevű hét fejedelmük volt. Árpádot nevezték ki valamennyiük királyává. Az egész Madzsarisztánt hét kerületre osztották, és mindegyik kerületet egy-egy személy uralma alá helyezték, akinek fejedelmi méltóságot adtak.

 

Több, mint száz évig így folyt az életük, amikor is Íszá próféta születésének 803. évében királyuk, Árpád meghalt. Helyébe Zoltán nevű fia lépett mindnyájuk beleegyezésével.

 

890-ben azonban ő is meghalt, és helyébe Taksos nevű fia lépett főségnek. Ilyen módon 154 éven keresztül Madzsarisztán uralkodóit királyi méltósággal ruházták fel.


Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. augusztus 7. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 1,674 Kategória: Népmesék
Előző cikk: Ludas Matyi Következő cikk: Mahmud Terdzsümán


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: