A bika hangja hasonlít a köcsögdudáéra, de valamivel mélyebb. Egy változatát burogó néven ismerünk. A bika teste rendszerint favödörből vagy fahordóból, ritkábban bádogvödörből készült. A vödör nyílására marhabört feszítettek. ( A bőrt előbb szőrtelenítették és kikészítették.) A feszes bőr közepébe nyílást vágtak, és egy nyaláb lószört fűztek át rajta. Megközelítőleg anyit, mint amennyi a bőgővonóhoz kell. A szőrnyalább testen belül eső részére egy hurkot kötöttek. A hurokba ujjnyi fadarabot dugtak, és az egész nyalábbal együtt belülről a membránhoz szorították. Néhány öltéssel a bőrfelülethez varrták a fadarabkát, hogy játék közben megakadályozza a szőr kiszakadását.
A játékos a hangszert lábai közé a földre helyezte, és benedvesített kezét felváltva, alulról felfelé végighúzta a lószőrön. A szőrfelület a nedvesség hatására tapadóssá vált. A surlódás következtében keletkező rezgéseket a nyaláb közvetítette a membránnak.
A bikát csak a moldvai csángók használták a dunántúli regüléshez hasonló "hejgetés"-ükhöz.
