Magyarországnak van egy különös pontja, ahol egy tenyérnyi területen találkoznak egymással az alföldi, a magas hegyvidéki, a mediterrán, és a styeppei szikes vidék éghajlatának elemei. Ez a különleges mikroklíma a Fető-tó környezetében alakult ki.
A Fertõ-tó (osztrák nevén Neusiedlersee) Európa legnagyobb sós vizű tava, területén háromnegyed részben Ausztriával osztozunk. Ez a sajátságos képzõdmény a sztyeppei tavak legnyugatibb képviselõje, mintegy 20 ezer évvel ezelõtt, a földkéreg helyi mozgása során jött létre. Rendkívül sekély, legmélyebb pontja sem haladja meg a 180 cm-t; a történeti idõkbõl feljegyzések tanúsítják, hogy többször is kiszáradt (utoljára az 1860-as, 70-es években).
Ez a sekély, nádasokkal sűrűn benõtt, iszapos pocsolyákkal, sziki tocsogókkal tarkított vadvíz hihetetlenül gazdag madárvilágnak ad otthont. Százezerszám költenek, pihennek itt kócsagok, gémek, ludak, vöcskök, lilikek, cankók, récék, énekes és ragadozó madarak. E madártömeget a halak, kétéltűek, hüllõk, rovarok nyüzsgõ sokasága vonzza.
De a Fertõ-tó nemcsak sokszínű élettér, hanem páratlan kulturális kincsek rejteke is. Itt áll két nevezetes kastélyunk, a fertõdi Esterházy-, és a nagycenki Széchenyi-kastély. Mindkettõ a barokk építészet remeke, gazdag berendezéssel, pompás francia kerttel. Fertõdön majd harminc évig élt és alkotott Joseph Haydn, Nagycenk pedig a Széchenyi-család temetkezési helyéül is szolgált.
Messzebbre tekintve az idõben felkereshetjük a fertõrákosi kõfejtõ fantasztikus „oszlopcsarnokát", ahol a római idõk óta bányászták a pannon tenger üledékébõl származó mészkövet. A mesék ösvényét tapossuk, amikor a Hanság lápi világában felidézzük Hanyi Istóknak, a vízbõl kifogott kisfiúnak XVIII. századi történetét.
A Fertõ-tó - Neusiedlersee - ma már Bioszféra Rezervátum és Világörökség. Magyarország és Ausztria közösen kötelezte el magát ezen érintetlen paradicsom védelmére, szép példáját mutatva annak, hogy természeti kincseink, kulturális örökségünk megõrzése határokon, nációkon átnyúló közös érdekünk.
