„A mai Irán területén élt ókori pártus nép nemcsak az ázsiai szkítákkal, hanem a kis-ázsiai galatákkal és utódaikkal, az európai keltákkal is vérségi kapcsolatban állt. II. Ramszesz fáraó seregének katonáiként egyiptomi hatás érte őket. A Kr.e. 248 - Kr.u. 226-ig fennálló soknemzetiségű Párthus Birodalmat a szaszanida perzsák orvul megdöntötték. A pártus harcosok és utódaik Európától Közép-Ázsiáig a befogadó országok, népek seregeiben több évszázadig megbecsült katonákként küzdöttek. A szkítákhoz csatlakozott népcsoportjaik a honfoglaló magyarság nemzetalkotóivá lettek.
A szerző az ókortól az újkorig a középkori magyar és külföldi történeti értekezésekből, tanulmányokból összegyűjtötte a pártusokra és a birodalmukra vonatkozó írásokat, feljegyzéseket, és e könyvében bemutatja a történetüket, a magyarság egyik legkiválóbb elődeinek a történetét.
Az ókorban nagyjából a mai Irán területén éltek a pártusok. A birodalmuk Kr.e. 247-től Kr.u. 228-ig földrajzilag és politikailag meghatározó világhatalom, Róma méltó ellenfele volt. Karthágó óta a hadviselésben a pártus az ókor azon népe, mely oly csapást mért Rómára (Kr.e. 53. karrhai csata), amit az soha meg nem bocsátott, és több próbálkozással sem tudott kiküszöbölni; vagyis nem sikerült elfoglalnia, és elpusztítania Párthiát.
Ennek ellenére a Párthus Birodalom mostohagyermeke a történetírásnak. Az általános történelmi munkák szinte meg sem említik; jó, ha néhány bekezdést, oldalt írnak róla. Sem az érdemeiket, sem a történelmi nagyságukat nem értékelik.
A magyar olvasóközönség a Párthus Birodalomról összefoglaló magyar nyelvű dolgozatot alig talál. A XIX-XX. században az izgalmas pártus-római csatározások és egy-két birodalomépítő nagy király történetét dolgozták csak fel. Pedig a középkorban tudott volt, hogy a magyarság elődei a pártusok. A középkori német és bizánci források a magyarokat a hunokkal és az avarokkal egyetemben a pártusokkal azonosították. A Magyarország megszállását, a magyarok tönkretételét századok óta szorgalmazó idegen érdekközösségek munkálkodásának eredménye, hogy népünk elfeledte pártus elődeit.
Kezdetben a pártusokat a médek majd az achaimenidák (óperzsák) uralták, végül makedóniai Nagy Sándor hódította meg őket. Kr.e. 247-ben a Szeleukida uralom idején első királyuk, Nagy Arszak megalapította a legnagyobb és a leghosszabb ideig fennálló közel-keleti birodalmat. A királyaik céltudatos politikával, szövetségkötésekkel, a szomszéd népek viszályainak ügyes kihasználásával területileg és politikailag növelték az országukat.
A Párthus Birodalom csillaga akkor kezdett hanyatlani, amikor minden katonai erejét latba vetette a római területszerző hadjáratok kivédésére, s közben nem ügyelt a Birodalom perzsa tartományurainak hatalmi törekvéseire. A köztük levő ellentét nemegyszer polgárháborúvá fajult, amely meggyengítette a nagykirály hatalmát, és perzsa hatalomátvételhez vezetett. Kr.u. 228-tól a Párthus Birodalom végérvényesen elenyészett. A pártushű lakosság megöletett vagy elismerte a perzsa vezetést vagy tömegével menekült a szomszédos szkítafajú népekhez. Az utódaik a szkíta-magyar nemzetségekkel együtt Dentu-Magyarián át a Kárpát-medencébe költöztek, és a magyarság nemzetalkotóivá lettek. Némely nemzetségük bizonyítottan a Felvidéken telepedett le. Az utódaik a barkók, a matyók, a tahók és a gányók.
A Párthus Birodalom csodálatos tárgyi és szellemi műveltségét a szkítaságnak az Arszakida királyok kiváló erkölcseivel párosult szellemi és katonai ereje teremtette meg. Ezért egyetlen más népnek, műveltségnek sincs joga a történelmüket elhallgatni, a pártus népet lebecsülni és lenézni. A kései magyar utódoknak kötelességük megismerni az életüket, a viszontagságaikat, a történelmüket, hazájuk megvédéséért vívott küzdelmeiket. Okulni kell a sorsukból, hogy a magyarság ellenálljon és felvegye a harcot a „cukros zacskóba csomagolt” idegen hódítás ellen, nehogy Magyarország csak a nevében maradjon magyar.”
