1480: Marcio Galeotti, a Mátyás udvarába szakadt tudós humanista csodál-kozva jegyzi meg: „A magyarok, akár urak, akár parasztok, mindnyájan egyazon szavakkal élnek.”
1609: Polanus Amandus, a Baselben élő kései humanista írja Szenczi Molnár Albertnek nyelvtana megjelenésekor: „Akadtak, akik kétségbevonták, hogy a zabolátlan magyar nyelvet nyelvtani szabályokba lehetne foglalni. Te azonban kiváló munkáddal alaposan megcáfoltad őket.”
1790: Johann Gottfried Herder elismeri, hogy nagy kincs a magyar nyelv. „Van a népnek kedvesebb valamije, mint a nyelve? Benne él egész gondolatvilága, múltja, története, hite, életalapja, egész szíve, lelke.”
1817: Giuseppe Mezzofanti bíboros, aki 58 nyelvet értett s beszélt, többek között kitűnően magyarul is (négy nyelvjárásban), Bolognában ékes magyar beszéddel fogadta József magyar nádort. Ő mondta Frankl Ágoston cseh nyelvésznek: „Tudják-e, melyik az a nyelv, amelyet konstruktív képessége és ritmusának harmóniája miatt az összes többi elé, a göröggel és a latinnal egy sorba helyeztek? A magyar! Az új magyar költők versét ismerem, amelyeknek dallamossága teljesen magával ragadott. Kísérjék figyelemmel a jövő történetét és a költői géniusz oly hirtelen fellendülésének lesznek tanúi, amely teljesen igazolja jóslatomat. Úgy látszik, a magyarok maguk sem tudják, hogy nyelvük milyen kincset rejt magában.” Mezzofanti bíboros 1832-től a Magyar Tudományos Akadémia kültagja volt.
1820: Jakab Grimm, a történeti hangfejlődés törvényszerűségeinek felismerője, az első német tudományos nyelvtan megalkotója kijelentette, hogy a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet.
1840: Vilhelm Schott kiváló német tudós: „A magyar nyelvben olyan üde, gyermeki természetszemlélet él, hogy előre nem is sejthető fejlődés csírái rejtőznek benne. Sok szép lágy mássalhangzója van. Magánhangzóit tisztábban ejti, mint a német. Egyaránt képes velős rövidségre és hatásos szónoki nyitottságra, szóval a próza minden nemére. Összhangzatos felépítése, csengő rímei, kifejezésbeli gazdagsága és zengő hangjai viszont kiválóan alkalmassá teszik, mint a tapasztalat is igazolja, a költészet minden ágára.”
1840: N. Erbesberg világhírű bécsi tanár: „Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság, és emellett szorgosan került minden közönségest, kiejtésbeli nehézséget és szabálytalanságot.”
1848: N. Simpson Levelek a Duna mellől cikksorozatában így számol be a márciusi napok mámoros hangulatából a magyar nyelvről: „A magyar nyelv költői, gazdag, hangulatos... tele van lelkesedéssel, eréllyel, mindennemű költői célra alkalmatos, bátor, s mégis gyöngéd összhangzatos, dallamos és kifejezése tiszta.”
1927: Jules Romains, korunk egyik legnagyobb francia költőjének szavai, amikor meglátogatta Magyarországot: „Mivel a magyar nyelvet nem értettem, minden erőmmel azon iparkodtam, hogy megérezzem. Úgy éreztem, hogy csupa erő. Nem ismerek ehhez fogható férfias nyelvet. Szenvedelmesen férfias.”
Teller Ede atomfizikus: „ ...új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar.”, „ ...amennyiben nem Ady teremtő nyelvén ismertem volna meg a világot, akkor aligha vittem volna többre egy átlagos középiskolai tanárnál.”
George Bernard Shaw (1856-1950) angol író: „Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.”
Grover S. Krantz amerikai kutató: „A magyar nyelv ősisége Magyarországon (...) meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét (...) az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi.”
Ove Berglund svéd orvos és műfordító: „Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke.”
Varga Csaba: „a magyarnak nevezett nyelv az emberiség ősnyelve, s mivel még ma is létezik, értékben nem vetekedhetnek vele a fennmaradt ókori épületek, tárgyi emlékek.” (A kőkor élő nyelve) „Nyelvünk él még, csonkítatlanul, ősi teljességével. Vigyázzunk rá. Az emberiség legnagyobb szellemi kincse, s régi idők kincsei között egyedülálló abban, hogy élő.” (www.magtudin.org)
Sir Bowring John (1792-1872) angol nyelvész: „A magyar nyelv távoli és magányos. Pontos megértéséhez más nyelvek tanulmányozása rendkívül csekély haszonnal jár. Lényegében saját öntőformájából került ki, kialakulása és felépítése bízvást oly korszakra tehető, amikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett, vagy nem hatott a magyarlakta térségre.” (John Bowring, 1830, Poetry of the Magyars, Preface, VI. – Dr. Végvári József fordítása). (Az eredeti angol szöveg: „The magyar language stands afar off and alone. The study of other tongues will be found of exceedingly little use towards its right understanding. It is molded in a form essentially its own, and its construction and composition may be safely referred to an epoch when most of the living tongues of Europe either had no existence, or no influence on the Hungarian region.”)
