Hungarikumok

 

Tokaji borvidék


Tokaji borvidék

Az első aszút a Wittenbergát megjárt erdőbeli prédikátor, Sepsi Laczkó Máté nevéhez kapcsolják, aki Lorántffy Zsuzsanna udvari lelkészeként először töltött nagyasszonya úrvacsorai poharába kései szüretelésű édes bort. A valóságban azonban már a vélt időpont, 1631 előtt ötven évvel is létezett aszú, vagy ahogy abban a sátoraljaújhelyi levéltárból előtúrt, 1571-es sárgult lapon olvasható: "asszu szöllő bor".

A nemzeti imádságunkba is beléfoglalt nedűt már a középkorban is oly méltatásokkal illették, amelyek kétséget sem hagynak afelõl, hogy igencsak szerencsés embernek érezhette magát, aki hozzájutott az itteni hegyek levéhez. „Vinum ragum, rex vinorum", azaz „a borok királya, a királyok bora"'- szólt elragadtatottságában XIV Lajos francia király, míg XIII. Gergely pápa úgy dícsőítette: taila vina (A pápához csak ilyen bor illik).

Aztán ott voltak és vannak e nevét áldva említő, belõle ihletet nyerõ széplelkek! Mint Voltaire és Goethe, Schumann, Anatole France és Heinrich Böll, akik ugyancsak ébren álmodoztak a híres hegyaljai borok kortyolgatása közben, amelyek már elsõ ránézésre is vetekedtek bármilyen varázsos elixírrel. Paracelsus például gyalogosan zarándokolt el a „mézédes források földjére', hogy közelebbrõl is tanulmányozhassa, tényleg van-e köze ezen aranyló nedűnek az aranyhoz magához, mint ahogy a kor alkimistái tartották.

Annyi mindenképp, hogy a tokaji borok alapanyagát adó szõlõk megszilárdult lávamezõkön, kihunyt vulkánok oldalában érzik a legjobban magukat. Összesen mintegy 400 egykori tűzhányó tetején, avagy szoknyáján - attól függõen, hol sikerült elhódítani, s termõre fordítani valami napfény felé forduló hajlatot. A páratlan mikroklímát a hegyek lábánál sompolygó folyók kipárolgása teremti meg, az õszi ködök pedig a szõlõ aszúsodását elõidézõ gombát, a Botritys cinerea-t éltetik.

A leglobb dűlők hírneve legendás - ám a tokaji borok készítése mégiscsak kényes és munkaigényes.

Fontos a kései szüret (ami legkorábban október közepén kezdõdik), a megfelelõ válogatás, a tradicionális technológia. Az aszú köztudomásúlag onnan kapta a nevét, hogy a tõkén megaszalódott szõlõszemekbõl annyi puttonnyal áztatnak az elõzõ évi, többnyire furmintból és hárslevelűbõl készített alapborokba, mustba, ahány puttonyosnak szánják az adott italt. Bár az egykor 14 ezer hektárnyi szõlõterület mára összezsugorodott 5 és fél ezer hektárra, a tokaji lankák ma is nemzetközi díjakat fiadznak.

A 2001-ben, illetve 2004-ben Az év bortermelõje címet is elnyerõ Szepsy István és Árvay János mellett mára komoly „trónkövetelõk" is megjelentek a porondon. A szólóteljesítmények hátterében mindig ott vannak a nagy területet lefedõ pincészetek, melyek borai a nemzetközi mustrákon rendre az élen végeznek, bizonyítva, hogy a tokaji bor világszerte egyedülálló elixír.


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2010. szeptember 9. Szerkesztette: Jámbor Endre
Nézettség: 2,491 Kategória: Magyar gasztronómia
Előző cikk: Szegedi fűszerpaprika-őrlemény


   







Tetszik  

Megjegyzések

Mészáros Zoltán
csütörtök, 2011. november 3. 15:50
Szepsi Laczkó Máté Szepsiben született, iskoláit itt kezdte, majd később Sárospatakon folytatta. Ezt követően Olaszliszkán, majd Kassán tanított. Lórántffy Mihály ösztöndíjával 1608-ban Wittenbergbe ment tanulni. Két év után hazatért és Erdőbényén tanít, aztán még egyszer elment a németországi Hanauba tanulni és visszatért Erdőbényére. Nemsokára Lorántffy Zsuzsanna (I. Rákóczi György felesége) szolgálatába állt. Ekkor kezdett a tokaji borokkal foglalkozni.

Maga a híres Paracelsus is meglátogatta a vidéket az aszú erős gyógyereje hallatára. Szepsi Laczkó Máté 1633-ban halt meg Erdőbényén.

Emlékezetre való dolgoknak rövid megjegyzései címmel írt följegyzései 1520-tól 1619-ig terjednek; Bocskai István és Báthory Gábor korára elsőrangú történelmi forrás.

Erdőbényén Szepsi Laczkó Máté mellszobra, Lavotha Géza 1997-ben felállított, kőből készült alkotása annak tiszteletére készült, hogy külföldi tanulmányútjáról ide tért haza, és itt halt meg Szepsi Laczkó Máté (1567-1633) prédikátor és történetíró, az első aszúbor készítője



Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: