Világszerte az egyik legismertebb magyar vadászkutya.
A magyar vizsla ősei a vándorló magyar törzsekkel kerültek hazánkba. Írásos emlékeket, ábrázolásokat már XVI. századi dokumentumokban is találhatunk. Vadászati jelentősége a XVIII. századtól fokozódott. A XIX. század végén már vizslaversenyeket szerveztek Magyarországon, ahol a magyar vizslák is eredményesen szerepeltek. A fajta fejlődésében ebben az időben valószínűleg fontos szerepet játszott a pointer.
Régi magyar vadászkutya, amely több fajta keresztezéséből alakult ki. Már honfoglaló őseink mellett, akik szenvedélyes vadászok voltak, feltűnt egy vadászkutya, amely követte őket a vándorlások során a Kárpát-medencébe. Sárga, esetleg barna színű, néha foltos volt, s a vadászat minden mozzanatánál segítségére volt a vadásznak. Ez a mára kihalt kopó volt a mai magyar vizsla őse. Legkorábbi ábrázolása a 1100 és 1120 között készült Codex Albensisben található, de a Képes Krónikában is felbukkan a „kajtárkodó kopó” képe. Hunor és Magor találkozása a csodaszarvassal című képen négy jól felismerhető vizsla látható. A vizsla említésével nemeseink levelezésében is gyakran találkozhatunk.
A török hódoltság korában megjelent hazánkban a törökök sárga vadászkutyája a sloughi, amely kereszteződött az itt élő vadászkutyákkal és kialakult vizslánk alaptípusa. Az 1731-ből származó adat szerint a trencséni Zay család kezdett először foglalkozni a tenyésztésével, és valószínű, hogy egy Angliából származó spanyol vizslát is bevontak a tenyésztésbe. Ekkor még a vizsla gesztenyebarna színben vagy fehér jegyekkel is létezett. A 19. század végén megritkult az állomány, ekkor vonták be a tenyésztésbe a pointert és a német rövidszőrű vizslát.
Középnagy, elegáns, nemes megjelenésű, zsemlesárga, rövidszőrű vadászkutya. Inkább könnyed felépítésű, száraz, szikár izomzatú, a szépség és erő harmóniáját tükrözi.
Eredendően mindenes vadászkutya, kifejezetten nagy mozgásigénnyel. Természete és alkalmazkodó készsége miatt lakásban, kedvtelésből is könnyen tartható.
A rövid szőrű magyarvizsla őshonos magyar vadászkutyafajta. Őse keleti kopófajta lehetett, amely Ázsiából, a népvándorló magyarokkal érkezett. A XVIII. században Magyarországon keresztezték a török sárga színű vadászebekkel. A mai modern formáját a XIX. században nyerte, amikor több idegen vadászkutya-fajtával nemesítették.
Drótszőrű változata több, mint 40 éve ismert. Kitenyésztésében szerepett kapott a drótszőrű német vizsla is.
A vizsla elnevezése a magatartására, viselkedésére utal. A vadászképességei, királyi megjelenése és meleg személyisége miatt a földbirtokos arisztokrácia kedvence volt.
Larousse enciklopédia:
vizsla [vizsgál] I. fn A vadat szimatjával felkutató, hosszú lábú, lógó fülű vadászkutya. II. mn Fürkésző, kutató (tekintet).
Új magyar lexikon:
vizslák: olyan vadászkutyák, amelyek a vadat szimat után felkutatják v. fürkészve megtalálják, előtte megállnak és többnyire elülső lábuk felemelésével v. farkuk merev tartásával jelzik. Jó szaglóérzék és keresőkedv jellemzi őket. Ilyenek pl. a sárga magyar vizsla, a német ~ (rövid, hosszú és szálkás szőrű) a weimmari és a würtembergi ~, az angol ~ (ír, gordon, skót szetter) stb..
