Pásztorkutya-fajtáink közül a mudi kialakulásának története a legkevésbé ismert. Nem őshonos fajta, hazánk területén alakult ki. Feltételezések szerint XX. század húszas-harmincas éveiben önállósodott.
Kialakulása az ország több részén, hasonló időszakban történt. Fényes Dezső a fajta első leírója Pest, Nógrád, Fejér és Békés megyékben lelt a legtipikusabb egyedekre. Mivel a század elején, Raitsits ismert munkásságáig a fajták elnevezése nem volt egyértelmű, az eredetet feltáró irodalmi és nyelvészeti oknyomozás szinte lehetetlen. Tájanként is eltérő névvel illették a fajtákat, a puli és pumi név is rendszeresen keveredett. Dr. Fényes Dezső a Balassagyarmati Múzeum igazgatójaként tevékenykedett, s nyitott szemmel járta az országot. elsősorban a palócság népi hagyományait kutatta, így legtöbbet Észak-Magyarország vidékein járt. Útjai során vásárolta fel az akkor még nem ismert pásztorkutyafajta, általa típusosnak vélt egyedeit. Ezeket a változatos színű, ragyogó szőrzetű, felálló fülű rendkívül tanulékony közepes méretű egyedeket egymás között párosította.
1936-ban bizottsági szemlén mutatta be a már általa tenyésztett példányokat. Raitsits Emil, Abonyi Lajos, Anghi Csaba, mint a szemlebizottság tagjai, alapos megtekintés és méret felvételezés után elfogadták Fényes Dezső fajta leírását, sőt a javasolt mudi elnevezést is. A második világháború alatt szinte kipusztult az éppen csak kialakult mudifajta. Balássy Zoltán nevéhez fűződik az 1963-ban elfogadott standard megalkotása. A fajta leírás minta kutyája egy Rigó nevű szuka volt, majd ez lett a törzskönyvben az egyes számú regisztrált tenyész egyed. A fajta törzskönyve ma is nyitott. A törzskönyv nyitottságából adódóan sajnálatosan számos nem típusos egyed is bekerült a fajtába, növelve így a fajta heterogenitását. A mudi populáció az utóbbi tíz évben folyamatos változáson ment át oly módon, hogy a típus többé-kevésbé homogenizálódott, de még ma sem tekinthető egységesnek.
Rendkívül bátor, kifejezetten könnyen tanuló, fogós fajta. Életeleme a mozgás és a munka. Ma is gyakran használt terelő pásztorkutya. Fáradhatatlan ébersége, munkakedve elkápráztatja a gyakorlott pásztorembereket is. Számos törzskönyvezett kutyadolgozik állatok mellett, de sok típusos kutyaszármazásáról semmiféle információ nincs. Mégis amennyire csak lehet, a fajta tenyésztői próbálják elkerülni a rokontenyésztést. A látszatra törzskönyvezése megengedett. A legjobb házőrzők közé tartozik. Okos, igénytelen, egészséges fajta. előszeretettel használják a kutyás ügyességi sportokban, vadászatok, rágcsáló irtás során.
Gazdáját lesve villanásokból is ért. időnként sértődékeny, de jó szóval, simogatással kiengesztelhető.
A fényes fekete szín mellett az utóbbi tizenöt évben megjelent a fehér, a barna, a szürke, a fakó és a márványozottan színes un. cifra színárnyalat is. Kiállításokon tenyész-párban, tenyész-csoportban is egyre gyakrabban látható.
Alkatából ítélve "ősi", spicc típusú, tehát a legrégebbi típus lehet. 1902-ben, Méhely Lajos, a Brehm, Állatok világa II. kötete című kiadványban, a Puli címszó alatt, nem a mai pulit írja le, hanem egy kifejezetten a mai mudi típusának megfelelő kutyát jellemez. Sőt! Megnevezi Tóth Mihály bugaci számadó "Mudi" és "Avas" nevű kutyáit, mint legtípusosabbat.
A jellemzés egy hegyes állófülű, pofáján, és lábai elülső részén rövid szőrű kutyát ismertet.
Dr Prof. Ócsagh Imre, egy 1980-as évekbeli "A kutya" újság hasábjain pedig a mai pulit az uszkáral rokonnak írja le, utalva, az eredeti színeire (fahér, apricot-zsemlesárga, szürke-ezüst, fekete, barna) és a az eredetileg 3 méretben létező pulira, és az uszkár eredeti zsinóros szőrzetére.
Dr. Fényes Dezsővel nagyjából egy időben Dr. Prof Anghy Csaba is kutatásokba kezdett egy hazánkban szerte fellelhető hajtókutya típusra. Így találkozott Fényes és Anghy, és így került a fajta latin elnevezésébe: Canis ovilis Fényesi-Anghi 1936., mindkét felfedezője a fajtának.
Méhely Lajos 1901.-ben felkérésre Brehm: Az állatok világa c. művébe írt a puliról a következőképpen: „…Arcorra a sakáléra emlékeztet, a rókáénál valamivel vaskosabb; meglehetősen hosszú, előfelé keskenyedő és hegyes. Egymáshoz közel álló füle nagy, tövében széles, fölfelé hegyesedő, rendesen egyenesen fölálló, azonban, ha az állat fél, gyanakszik vagy szégyenkezik, fülét egyenesen hátra fekteti, mint a sakálok teszik…/
Van egy fekete rövid farkú Mudi szukám . Szeretném fedeztetni . Kérdésem : Lehet-e feketét cifrával pároztatni ?