A cigája Magyarországon őshonos juhfajta.
A cigája egy régi, önálló fajta, az ősi kis-ázsiai fajtakör maradványa. A fajta közvetlen a keleti vadjuh, vagy az arkal leszármazottja. A juh fajon belül (Ovis domesticus) a hegyi juhok csoportjába, azon belül is a cigája juhok csoportjába tartozik.
A Balkánról Oláh- és Moldvaországon, Erdélyen át húzódott fel a Kárpátok északi hegyláncáig, került be a magyar Alföldre az 1700-as évek során. E kifejezetten hármas hasznosítású és alapvetően a hegyi juhok csoportjában nyilvántartott fajta nagyon jól alkalmazkodott Magyarország eltérő földrajzi és éghajlati adottságaihoz. Állománya, vándornyájak csoportjában, télen egészen a Fekete-tengerig eljutott, és a következő év májusában már a bárányokkal megszaporodva legelt ismét otthon.
Manapság hazánkban alapvetően kétféle cigája változatról beszélhetünk: az egyik az őshonos (ún. génrezerv, termelésre irányuló szelekció nélkül), míg a másik a tejtermelésre szelektált.
A cigájának országonként több színváltozata létezik. A hazai őshonos változat feje és a lába fekete, kávésbarna színű. A bárányok színe világosabb-sötétebb homokszürke (barkás), de a bunda később, rövidebb-hosszabb idő alatt, felveszi a fehér színt.
A kifejlett anyák súlya 50-55 kg, marmagasságuk 65-70, törzshosszuk 75 cm. A kosok nagyobbak és nehezebbek. Egy részük sötét, másfél körívet leíró, csigaszerű szarvakat visel, de suta kosok is akadnak. Az anyajuhok szarvatlanok, s csak kisebb részük hord satnya, sarló idomú szarvakat („kecskeszarv").
A középnagy, szikár fej többé-kevésbé domború profilvonalban határolódik: az orrhát az anyákon enyhén, a kosokon erősebben domború. A szemek nagyok, sötétek és igen élénkek. A fülek általában vastagabb húsúak, rövidek és vízszintesen hordottak. A nyak közepesen izmolt és ráncmentes. A vállak jó kötésűek, a mar közepesen széles és izmolt. A hát és az ágyék egyenes, aránylag hosszú és közepesen izmolt. A far enyhén lejtős, közepes hosszúságú, szélességű, izmoltságú, néha rövid, esetenként csapott. Csontozatuk erőteljes.
A végtagok aránylag hosszúak és mérsékelten izmoltak. A tőgy jól fejlett. A cigája bőre, nyálkahártyája (fogíny) és a nyelve palaszürke, ilyenek a körmök is. A bunda alatt vagy hiányzik, vagy csak hígabb változatú pigment létezik. A cigáják bőre viszonylag vékony és rugalmas, gyengébb a curkánok és merinók bőrénél. A gyapjas cigája bőr juhászbunda, közönséges bőrbekecs, ködmön készítésére ennél fogva kevésbé alkalmas. A gyapjú színe fehér, néha tűzdelt. A cigája bundáját bélállomány nélküli pehelyszálak alkotják. Ezek a szálak fodrosak, hullámosak, fürtös szerkezetűek; ez így finomabb harmadrendű posztógyapjúnak minősíthető. A gyapjúszál simulékony, néha lüszter fényű. A fürtmagasság az anyákon 5-8, a kosokon 6-10 cm. Az anyák nyírósúlya napjainkban 2,8 kg, a kosoké 3,5 kg. A jól kezelt hegyi cigája bundájának rendementje 36-60% között alakul. A fajta gyapjúval való benőttsége jó, a tömöttség viszont nem kielégítő.
A cigája sokak szerint elsősorban tejhasznú juh. Az anyákat hagyományosan a három hónapos szoptatást követően még négy hónapig naponta kétszer fejik. A kifejt tej anyánkénti átlagos mennyisége 40-60 liter. Az újszülött bárányok nagyok, s anyjuk jó tejelése következtében - különösen eleinte - igen jól fejlődnek. A cigája hízékonysága figyelemre méltó, ugyanis felülmúlja más parlagi juhok hízékonyságát. A fajta húsa nagyon finom, porhanyós, jó ízű, nem faggyúszagú.
A cigája rendkívül edzett, ellenálló fajta. Szaporodásával kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy a rackához hasonlóan szintén csak ősszel üzekedik. A természetes fedeztetési idény augusztustól novemberig tart. Nem szapora fajta, szaporulata 120-130% között alakul, tehát az ikerbárány előfordulása viszonylag ritka.
