Hungarikumok

 

Kassai bukó


Kassai bukó

Kassán és környékén nyert teret, de az 1920-as években több alkalommal kiállításra került Budapesten is. Az ősi magyar fehérfejű szarka bukóhoz közel álló galambfajta. Hosszabb és kevésbé lefelé irányuló csőrével, kisebb testalkatával, kisebb és keskenyebb fésűjével különbözik a többi bukófajtától. Előfordulnak egyszínűek gyöngyszemmel (fehérek, vörösek, feketék, sárgák), szívhátúak (vagy nyergesek), fekete, kék, vörös, sárga színben, melyek bükkönyszeműek , és fehér fejrajzuk az álltól a szem alatt egyenes vonalban húzódik a tarkóig (azaz fülőkéjük nincs). Vannak továbbá úgynevezett „fröcsköltek” (tigristarka és babos) és fehér végesek vagyis csaposak (szárnyanként legalább 5-7 fehér toll) fekete, kék, vörös, sárga színben, és kovácsoltak valamint szegett szárnyúak (kék, fekete, vörös, sárga). Kiállításokon lehet találkozni szalagos változatokkal is (kék, vörös, sárga, kékfakó szalaggal).

Szembőre kétsoros sima szövetű, halványvörös. Közel vízszintes testtartású, feszes, zárt tollazatú. Csőre középhosszú. Fésűje a tarkóra majdnem ráfekszik, tollforgóban végződik.

Jól nevelő – szaporodó késséggel rendelkező fajta, mely jól repül és bukik.

Jó eredményeket érhet el vele a kezdő tenyésztő, mivel rajzát jól örökíti, nagyszámú fiókája pedig jó szelekciós lehetőséget biztosít.

Hazánkban kis létszámban előforduló.

A székesfehérvári bukó tenyésztése során több alkalommal előfordult, hogy fülőke nélküli (egy – vagy kétoldali hiány) kassai típusú galambok keltek, melyeket több alkalommal kiállítottunk, kiváló – igen jó minősítéssel is. Ezeknél a galamboknál általában az volt a hiba, hogy a fej kevésbé volt húzott a kassai bukóhoz viszonyítva.

Több ilyen egyed elkerült Kassára is vérfrissítésnek, ahol a fajta újra fénykorát éli. Jól repülő- bukó, nevelő galamb. Gyűrűméret: 7 mm.

Biztató jel, hogy a szlovákiai tenyésztőtársak, elsősorban a kassaiak, megérezték, hogy a 24. órában van a kassai bukó tenyésztése. Kiállításaikon egyre gyakrabban, egyre nagyobb létszámban jelennek meg. Jó ez a hozzáállás a fajta jövőjére nézve. Ha szűkebb környezetükből kilépnek, népszerűvé tehető a kassai bukó. Ennek azonban feltétele a határozott, karakteres elkülönülés egyes rajzváltozatok esetében a szegedi magasszálló keringőtől.

Kassai bukó


Szerkesztés dátuma: kedd, 2014. augusztus 5. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 3,507 Kategória: Magyar állatfajták » Galamb
Előző cikk: Hódmezővásárhelyi ernyőszemű keringő Következő cikk: Kecskeméti keringő


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: