A gyöngytyúk nagyon értékes, ízletes húsú baromfiféle. A 20. század első felében külföldre megfojtva, vadmadárként szállították. Tojástermelését április végén kezdi, évente 60–80 db sárgásvörös héjú, mintegy 50g súlyú tojást tojik. Szeret rejtve tojni. Tojásainak héja vastag, ezért hosszabb ideig eltartható.
A tenyésztők a 20. század elején az egyszínű sárga tyúkokat összegyűjtötték és szelektálták, sőt rokontenyésztést is folytattak. A cél a tojástermelő-képesség javítása volt. Elsősorban a Dunántúlon, az Alföldön és a Duna-Tisza közén terjedt el. Előfordul világosabb és sötétebb árnyalatban is, de az élénksárga szín a kívánatos.
Az 1960-as évekig hazánkban általánosan elterjedt pulykafajta volt. Tollazata feszes, tömött, testhez simuló, színe a fekete tollak vöröses zöldes színjátszása miatt bronzfényû, innen kapta a nevét is. Edzett, ellenálló fajta, tavasztól késõ õszig táplálékát természetes legelõkön is megszerzi, sok rovart fogyaszt, 6-8 hónapos korban kezdi meg a tojástermelést.
A pulyka õse a vadpulyka ma is megtalálható Észak- és Közép-Amerikában. Háziasítása idõszámításunk szerint 1000 körül indulhatott meg Amerikában. Európába feltehetõen a spanyol hódítók hozták, 1519-tõl írásos bizonyítékok errõl tanúskodnak. Hazánkban a bronz és réz színû változata tekinthetõ régi magyar fajtának. Edzett, ellenálló, elsõsorban rovarevõ.
A lúdtartás a Kárpát-medencében általános volt, a helyi, parlagi állományok mindenütt előfordultak. Már a 11. és a 12. században a libák után egyházi tizedet kellett teljesíteni.
A 20. század elején a magyar parlagi kacsát már ősi magyar fajtaként említik, de származásáról biztos adataink ma sincsenek. A vízközeli falusi, tanyasi gazdaságok egyik legfontosabb baromfiféléje volt. Míg a gazdaasszony a libát eladásra nevelte, addig a kacsahús a család ellátására szolgált. A tájegységeknek kialakultak a saját típusaik.
Baromfitenyésztésünk legkülönlegesebb ágazata a lúdtenyésztés. Egyedüli ágazatként jelentős magyar genetikai alapokkal rendelkezik, és így is versenyképes tudott maradni a termékekkel szemben komoly minőségi igényeket támasztó külföldi piacokon, ami példaként állítható a magyar baromfitenyésztés más ágazatai számára.
Származási hely: Nagykőrös és a Nagyalföld környező települései.
A küllem főbb jellemzői: Közepes nagyságú vagy annál valamivel kisebb, zömök testalkatú, magassága 18-20 cm, hossza a csőr hegyétől a kormánytollak végéig 28-30 cm, fésűs keringőfajta, mélyen leeresztve hordott szárnyakkal és a törzshöz magasan illesztett, széles, felfelé irányuló, vasalt farokkal.
Származási hely: Magyarország. Szeged és környéke, ahol az ismeretlen származású fajta, egységes leírásának elkészültéig, általában „paraszt” néven szerepelt, s ezen belül – elsősorban az erősebb vagy kisebb lábtollazat, esetleg a testtömeg alapján is – „kis paraszt” és „nagy paraszt” változatot különböztettek meg.
Származási hely:A Duna-Tisza közének déli területe: a Bácska, melyről a nevét is kapta.
A küllem főbb jellemzői: arányos testű, kisséemelt melltartású, kifejezetten "húzott" fejű, hosszú csőrű. Közepes testnagyságú keringőfajta, a tarkótájnál induló, két oldalt tollforgóban végződő, a fejhez simuló fésűvel.
