Erich von Däniken találkozása Juan Móriczcal


Erich von Däniken találkozása Juan Móriczcal

Ez a cikk csak egy része egy sokkal nagyobb tartalmasabb cikknek, amit  Móricz Opos János magyar kutatóról szerkesztünk. ami itt található:

MÓRICZ JÁNOS

 

Részlet: Däniken: A kozmosz üzenete - című könyvéből

Számomra ez az évszázad leghihetetlenebb, legvalószerűtlenebb története.
Lehetne ez egy science-fiction történet, ha a hihetetlent nem láttam és nem fényképeztem volna le.
Amit láttam, az nem álom, sem nem fantázia, hanem a valóság volt. A dél-amerikai kontinens alatt nyugszik egy valaki által valamikor létrehozott gigantikus alagútrendszer több ezer kilométeres kiterjedéssel, mélyen a föld alatt. Peru és Ecuador alatt több száz kilométert bejártak és felmértek belőle. Ez még csak a csekély kezdet és a világ semmit sem tud erről.
 

1969. július 21-én az argentínai Juan Moricz, dr. Gustavo Falcom jegyzőnél Guayaquilben egy több tanú által aláirt jogerős okmányt helyezett letétbe, amely őt az ecuadori állammal és az utókorral szemben az alagút felfedezőjének nyilvánítja. Ennek a jelentésnek az elején a legfontosabb részek a hihetetlenről tudósítanak:

Juan Moricz letelepedés általi Argentin állampolgár, Magyarországon született, útlevélszáma: 4361689...

A keleti régióban, Morona-Santiago tartományban - az Ecuadori Köztársaság határain belül értékes, nagy kulturális és történelmi jelentőségű tárgyakat fedeztem fel az emberiség számára.

A tárgyak tulajdonképpen fémlapok; feltehetően egy elveszett civilizáció történetét tartalmazzák, amelyről az emberiségnek eddig sem tudomása, sem pedig bizonyítéka nem volt. A tárgyak különböző barlangokban találhatók és eltérő jellegűek. A felfedezés szerencsés körülmények között történt...

Tudós minőségemben az ecuadori törzsek folklorisztikus, etnológiai és nyelvészeti aspektusait tanulmányoztam...

Az általam talált tárgyak az alábbiak szerint osztályozhatók:

  1. Kő- és fémtárgyak különböző méretekben és színekben.
  2. Fémtáblák (lapok) amelyekbe jelek és írások vannak gravírozva.

Egy szabályos könyvtárról van szó, amely feltehetően az emberiség történelmének az összefoglalását tartalmazhatja csakúgy, mint az embereknek a földi származását, valamint ismereteket egy elpusztult civilizációról...

A felfedezés ténye törvényesen az írásos fémlapok és a többi tárgy tulajdonosává tett engem a polgárjogi könyv 665. sz. cikkelye értelmében. Mivel azonban meggyőződésem szerint elképzelhetetlen kulturális értékű tárgyakról van szó, amelyeket nem a saját tulajdonú területemen találtam meg, ezért itt utalnom kell a 666.sz. cikkelyre, amely értelmében az általam felfedezett kincs ugyan személyi tulajdonomban marad, de mégis az állam ellenőrzése alatt fog állni. Kérem Önt, mélyen tisztelt Köztársasági Elnök Úr, szíveskedjék kinevezni egy tudományos bizottságot, amely a bejelentésemet felülvizsgálja...

Ennek a bizottságnak megadom a pontos földrajzi helymegjelölést és megmutatom a bejárat helyét, valamint a tárgyakat, amelyeket a mai napig felfedeztem...

A kutatási munkái folyamán, amelyekben a perui indiánok jó segítői és ügyes közvetítői voltak bizalmatlan törzstársaikhoz, Móricz 1965 júniusában bukkant a föld alatti járatokra. 

Móricz János

 

Ezzel a jegyzői okmánnyal 1969. július 21-én az Ecuador alatti barlangok Juan Móricz tulajdonába kerültek. Móricz állami ellenőrzésnek rendelte alá őket, biztosítva az utat mindennemű kutatás számára.

Óvatosan, ahogy ez a személyiségének megfelel és szkeptikusan, mint ahogy egy tudósnak annak kell lennie, három évig hallgatott a dologról. Csak akkor, amikor sok kilométernyi föld alatti járatot bejárt és figyelemre méltó tárgyakat talált, 1968-ban kért kihallgatást Velasco Ibarra elnöktől. De egy olyan ország elnökének, amelyben csaknem minden elődjét a hivatali idejének a lejárta előtt puccsal távolítottak el, nem volt ideje egy hatalmas lelet bejelentésével kapcsolatban meghallgatnia egy egyént. A palota alkalmazottai nagyon udvariasan beszéltek az önkéntes régésszel és biztosították őt arróI, hogy néhány hónapon belül az elnök úr fogadni tudná őt.

Móricz csak 1969-ben kapott határidőt. Megkeseredve ásta be magát föld alatti labirintusába.

Én 1972. március 4-én találkoztam Juan Móriczcal.

Két napig próbáltam őt az ügyvédje dr. Matheus Pena segítségével Guayaquilben táviratok és telefonok útján valahol elérni. Jó sok olvasnivalóval letelepedtem az irodájában. Be kell vallanom, hogy bizonyos fokig ideges voltam, mert Móricz minden előzetes tájékozódás szerint nagyon tartózkodó ember volt és mélységes bizalmatlansággal viseltetett mindazok iránt, akiknek az íráshoz bármi köze volt. Egy távirat végül utolérte őt. Felhívott. Ismerte a könyveimet! „Önnel fogok beszélni!"

Március 4-ére virradó éjszaka ott állt, barnára lesülve, szikár termetével, ősz hajával. Negyvenes évei közepén járhatott. Abból a fajtából való, akit meg kell szólítani, mert ő különben tökéletesen hallgatag ember. A mértéktelenül előtörő kérdéseim jó kedvre derítették. Lassan elkezdett tárgyilagosan és nagyon jól érzékelhetően beszélni a „barlangjairól".

Móricz JánosErich von Däniken Juan Moriczcal a barlangrendszer felfedezőjével a titokzatos alvilágba vezető kőbejárat előtt.

 

„De hát ez nem lehetséges!", kiáltottam.
„De igen", mondta Pena ügyvéd, „ez pontosan így van. Mindezt én magam is láttam".

Móricz, Franz Seiner (az útitársam) és én beszálltunk egy Toyota terepjáróba; a célba éréshez szükséges 24 órás út folyamán váltottuk egymást a kormánynál. Mielőtt leszálltunk volna a barlangba, előbb jól kialudtuk magunkat. Amikor a reggeli égbolton egy forró nap jelei mutatkoztak, elkezdődött életem legnagyobb kalandja.

Móricz JánosMorona-Santiago tartományban, a Gualaquiza-S. Antonio-Yanpi városok által körülhatárolt háromszögben található a titokzatos, az idegenekkel szemben ellenséges indiánok által őrzött bejárat az elrejtett barlangrendszerhez.

 

Morona-Santiago tartományban, a Gualaquiza-S.Antonio-Yaupi által körbezárt háromszögben egy olyan vidéken, amelyen bizalmatlan indiánok laknak, található a sziklába vájt bejárat, mely széles mint egy csűrajtó.

Hirtelen egyik lépésről a másikra, a legutóbb bevilágító nappali fény után a legfeketébb sötétségben vagyunk. Madarak surrannak el a fejünk mellett, érződik a szél fuvallata, mire megrázkódom. A sisakra erősílett lámpák és a zseblámpák villognak, előttünk tátong a belépőnyílás. Egy kötél segítségével ereszkedünk le az első szintre; onnan még kétszer 80 méteres mélységbe megyünk lefelé. Elkezdődik a menetelés egy idegen, ismeretlen emberi társadalom több ezer éves mesterséges alvilágába.

A barlangjáratok összességükben és külön-külön is derékszögűek, egyik helyen keskenyek, másutt szélesek, a falaik simák, gyakran úgy néznek ki, mintha polírozva lennének, a mennyezetek símák és mintha mázzal lennének bevonva. Ezek végül is nem természetes úton létrejött járatok - a mai időszak légvédelmi bunkereihez hasonlítanak!

Móricz JánosA mesterséges alagútrendszer belsejében. Számtalan ritka madár nyüzsög benne; a szemétréteg két helyen mérve 82 ill. 90 cm volt. A mennyezetek simára vannak munkálva, a falak a jobb oldali sarokban és sok más helyen olyanok, mintha glazúrral lennének bevonva.

 

Míg a mennyezetet és a falakat vizsgálgatom és tapogatom, egy jóízű nevetés fog el, amelynek a visszhangja visszaverődik az alagútból. Móricz az arcomba világít: „Mi van: Téged is utolért? Szeretném én látni azt a régészt, aki bemagyarázza nekem, hogy ezt a munkát kőszerszámokkal végezték!"

Kétségeim ennek a létesítménynek a létezésével kapcsolatban elpárologtak, nagyon boldog érzés töltött el. Az olyan járatok, mint amelyben éppen megyünk, mondja Móricz, Ecuador és Peru alatt is vannak, több száz kilométer hosszúságban. „Most forduljunk el jobbra", szólt Móricz.

Egy terem bejáratánál állunk, mely nagy mint egy Jumbo-Jet számára épült hangár. Ez elosztóhely, anyagraktár lehetett, gondolom. Itt végződnek, ill. kezdődnek a különböző járatok, amelyek különöbző irányokba vezetnek. Az iránytű, amellyel meg akarom nézni, merre vezetnek a járatok: sztrájkol. Megrázom, a tű nem mozdul. Móricz rám néz: „Ez nem segít. Itt lent olyan sugárzások vannak, amelyek lehetetlenné tesz a tájékozódást az iránytűvel. Nem értek semmit a sugárzásokhoz, csak most érzékelem őket. Itt a fizikusoknak kellene a dolgukat végezniük."

Egy oldalbejárat küszöbén egy csontváz fekszik a földön olyan tísztán mintha egy anatómus készítette volna oda a diákjainak tartandó oktatáshoz, de mintha egy spraydobozból lefújták volna még aranyporral is. A csontok a lámpa fényénél színaranyként világítanak. Móricz felkér minket, hogy oltsuk el a lámpákat és lassan kövessük őt. Csend van, hallom a lépteinket, a légzésünket és a madarak suhogását, amelyet meglepően gyorsan meg lehet szokni. A sötétség az éjszakánál is sötétebb.

„Világosságot!", kiált Móricz.

Meghökkenve és elvarázsolva állunk egy hatalmas terem közepén. - Móricz, a büszke felfedező az eseményt olyan jól előkészítette, mint a brüsszeliek, akik az idegeneknek hasonló trükkel mutatták be a kivilágított Grand' Place-t, amely talán a legszebb a világon.

Ez a névtelen terem, amelybe a 7. járat vezet, elképesztő nagyságú, merev szépségű és nemes arányai vannak.

Az alapméretek 140x 150 méteresek. Majdnem azonosak a Teotihuacan holdpiramis méreteivel, villan át az agyamon, ott éppen úgy nem ismerik az építőmestereket, ezeket a zseniális technikusokat, mint itt. A terem közepén egy asztal áll.

Asztal?
Bizonyára, hisz a hosszanti oldalán hét szék áll.
Székek?
Valószínűleg székek.
Kőből?
Nem. nem a kövek hidegségét sugározzák.
Fából?
Biztosan nem. A fa nem őrizte volna meg stabilitását az évezrede alatt.
Fémből vannak?
Nem hiszem. Tapintásuk alapján olyan, mintha műanyagból lennének, de nehezek, mint az acél.

A székek mögött állatok vannak: sárkánygyíkok, elefántok, oroszlánok, krokodilok, jaguárok, tevék, madarak, majmok, bölények, farkasok, őshüllők, csigák, rákok, csúszómászók. Mintha formába lennének öntve úgy sorakoznak fesztelenül és barátságosan egymás társaságában. Nem párokban, ahogyan a Noé bárkájának ábrázolásai mutatják. Nem úgy, ahogy a biológus rendezné, a természeti evolúció sorrendjében. az űrültségek állatkertje ez, s állatai színtiszta aranyból vannak.

A kincsek kincse is ebben a teremben van: a fém könyvtár, amelyikről a közjegyzői okiratban szó volt, s amelyről teljességgel képtelen voltam fogalmat alkotni.

Az állatkerttel szemközt, a tárgyalóasztal bal oldala mögött van a fémlapokból álló könyvtár. Részint fémlapok, részint milliméter vékony fóliák, többségükben 96 x 48 cm-es méretben. hosszú, kritikus vizsgálat után is homályos előttem, hogy melyik anyagnak lehet olyan erős konzisztenciája, amely ilyen vékony és nagyméretű fóliák megmaradását biztosítani tudja. Úgy állnak egymás mellett, mint óriásfóliánsok bekötött lapjai. minden tábla tele van írva, le van pecsételve, egyformán, mintha gép nyomtatta volna. Móricz eddig nem győzte megszámolni fém könyvtárának lapjait.

Elfogadom a véleményét, hogy néhány ezer lehet belőlük. A fémlapok írásjelei ismeretlenek, de meggyőződésem, hogy az összehasonlításuk alapján viszonylag hamar meg lehet találni a kódot, ha s tudósok végre tudomást szereznek ennek az egyedülálló leletnek a létezéséről.

Bátki is volt ennek a könyvtárnak a tervezője és kivitelezője, a hatalma ismeretlen és segítőtársai nemcsak a fém fóliánsok előállításának és méretezésének technikáját ismerték - a mű ennek bizonyossága -, hanem az írásjeleket is, melyek által a távoli jövővel kívántak fontos információkat közölni. Ezt a fém könyvtárat azért készítették, hogy túlélje az időket, s az örökkévalóságig olvasható maradjon.

Hamarosan ki fog derülni, hogy jelenkorunk valóban érdekelt-e egy ilyen grandiózus felfedezésben.

Fontos-e számára egy ősmű megfejtése, mely esetleg olyan igazságokra derít fényt, amilyenek a bár csinos, de megkérdőjelezhető világrendet a feje tetejére állíthatják.

Nem fogják-e végül a vallások intézményeit visszarettenteni a történelem előtti időknek azok a lelepleződései, melyek a teremtésben való hitet esetleg a teremtésről való tudással helyettesítik?

Móricz JánosEgy amulett fej- és hátlapja, az időszámításunk előtti 9000-4000 körüli időkből datálható. Móricz találta a barlangban. Ez bizonyítja, hogy az alagút is legalább ennyi idős. Egy lény áll a kerek földgolyón. Honnan tudtak a kőkorszak emberei a Föld kerekségének Jóval későbbi elméletéről?

 

Tudomást akar-e egyáltalán az ember szerezni arról, hogy keletkezéstörténete teljesen másként folyt le, nem úgy, ahogy a jámbor mesék sugallták?

Szemellenző nélkül s becsületes igyekezettel valóban azon vannak-e a prehisztorikusok, hogy megtalálják a valódi igazságot? Senki sem zuhan le szívesen abból a felhőkarcolóból, melyet maga épített.

Az alagútrendszer falai és járatai csupaszok; itt nincsenek festmények, mint Luxorban a királyok völgyének sírkamráiban, nincsenek reliefek, nem úgy, mint a világ valamennyi prehisztorikus barlangjában. Ezzel szemben minden lépésnél kőfigurákba botlunk. Móricznak van egy 12 cm hosszú és 6 cm széles kőamulettje. A fejlapján egy alak látható hatszögletű testtel, és - mintha gyerekkéz véste volna - kerek fejjel; a figura jobb kezében a Holdat, balban a Napot tartja. jó, ez nem meglepő - csakhogy ez a figura mindkét lábával a kerek földgolyón áll! Egyértelmű bizonyítéka ez annak, hogy már abban az időben, amikor a primitív kőbe vésett rajzok készültek, létezett legelső őseink között legalább egy elit, amelyiknek tudomása volt arról, hogy egy golyón élünk? - a hátlap egy félholdat és a ragyogó Napot ábrázolja. - Minden kétséget kizáróan annak bizonyítéka számomra ez a barlangban talált kőamulett, hogy az alagútrendszer már a közép-kőkorszakban (9000-4000 időszámításunk előtt) is létezett.

Móricz János
Egy kőbe vésett csontváz. Honnan származott a kőfaragó tudása?

 

Egy kőlapba, mely 29 cm hosszú és 53 cm széles egy állat van vésve. úgy sejtem, ez egy dinoszaurusz ábrázolása: ezek a kihalt ősállatok - amint a vésett rajz mutatja - hosszabb hátsó lábuk segítségével közlekedtek a szárazföldön.

Még az óriási méret is - a dinoszauruszok 40 m hosszúra is megnőttek - kivehető ezen a rövidülésben ábrázolt súlyos testen, s a háromujjú lábfej is sejtésemet erősíti. mindenesetre, ha az ábrázolatnak ez az azonosítása igaz, akkor igazán titokzatos lesz a dolog. ezek a kihalt reptíliák a földtörténeti középkorban, a felső krétakorban éltek, tehát 135 millió évvel ezelőtt, amikor a mai kontinensek kialakulása elkezdődött. nem merek tovább spekulálni. csak fölvetem a kérdést: melyik gondolkodó lény látott valaha is sárkánygyíkot?

Előttünk egy ember kőbe vésett csontváza fekszik. tíz pár bordát számolok meg. volt talán már anatómus, aki felboncolta a testet a szobrász számára? mint ismert, Wilhelm Conrad Röntgen az „új típusú sugarakat", melyeket X-sugaraknak nevezett 1895-ben fedezte fel!

Egy irodában, bocsánat, egy négyszögletes kőteremben Móricz egy kupolát mutat nekem. Mint az őrök, úgy sorakoznak a kupola átmérője körül a sötét arcú, hegyes sapkát viselő kis figurák; kezükben lándzsához hasonló tárgyakat tartanak, védekező állásban állnak. a kupolatetőn alakok röpködnek, lebegnek. a zseblámpa segítségével egy guggoló csontvázat ismerek fel a „román" kupolabejáratnál. nem lep meg. engem maga a kupola döbbent meg! Kupolát először Heinrich Schliemann fedezett fel az északkeleti Peloponészosz várának és városának Mükénének feltárásakor, 1874-1876 között, s ezt a kupolát az akhájok építették időszámításunk előtt a 14. század végén. az iskolában pedig egyenesen azt tanultam, hogy az első kupolaépítmény a Hadrianusz uralkodása idején 120 és 125 között épített római Pantheon volt...

Móricz János

 

Bohóc, istenség, űrutazó? A figurának annyi jól kivehető technikai felszerelése van, hogy nyugodtan lehetne egy kozmonautikai csoport tagja. fülhallgató, konnektor - mit jelent mindez?

Egy kőtalapzaton egy krumpliorrú bohóz ül. a kis csibész büszkén viseli fülét is betakaró sisakját. fülkagylójánál olyan hallókészüléket hord, mint a mi telefonjaink. A sisak homlokrészén 5 cm átmérőjű és 1 cm vastag hüvely található, 15 lyukacskájával olyan, mintha konnektor lenne. A nyakán egy lánc ismét csak egy hüvellyel, melyen olyan lyukacsos tányér lóg, mint egy telefontárcsa. Ugyancsak figyelemre méltó a gnóm öltözéke, egy űrhajós ruha aggregátorainak jeleivel: a kesztyű olyan, hogy a legkiválóbb védelmet nyújtsa a veszélyes érintkezések ellen. egy szárnyas, anyaszerű lénynek, amelyik ferde szemű kisfiút tart az ölében, nem is szenteltem volna figyelmet, ha az Amerikai Múzeumban, Madridban, nem láttam volna ugyanilyet agyagból megmintázva.

Ezekről a barlangokról és kincseikről könyveket lehetne és fognak is írni! ezekben aztán szó lesz a két méter magas, három- és hétfejű lényeket ábrázoló kőmetszetekről, a háromszögű, első osztályosok írásához hasonló írásjelekkel ellátott táblákról, melyeknek hat oldalán geometriai ábrázolások láthatók, a 114 cm hosszú és 24 cm széles zsírkőről, mely úgy meg van hajlítva, mint egy bumeráng, s melyen csak úgy hemzsegnek a csillagábrák.

Móricz JánosFeltehetően minden idők legrégibb kupolája. Ami a könyvekben áll, s amit az iskola tanított, többé nem érvényes.

 

Senki sem ismeri az alagutak építőjét, senki sem tudja, ki lehetett a szobrász, aki olyan sokértelmű műveket alkotott. csak egy látszik biztosnak előttem: a barlangépítők nem ugyanazok voltak, minta kőfaragók, hiszen a célszerűen „szegényes" járatok ellentétben állnak dekoratív díszeikkel. Lehetséges, hogy ők ezeket a földalatti járatokat kiválasztottaknak mutogatták, lehetséges, hogy ők a látottakat és hallottakat formázták meg kőben, és vitték a föld alá... 

Móricz János

Ugyanolyan agyagszobrok, mint az ecuadori barlangok szárnyas anyája láthatók Madridban az Amerikai Múzeumban

Az emberiség történetének a földalatti kincstárához azonban még csak kevesen ismerik a bejáratot, azt még vad indián törzsek tartják őrizet alatt. Láthatatlanul őrködnek az sűrűben az indiánok, vigyázva az idegenek minden lépését. Móriczot barátjának ismerte el a barlangőrzők főnöke és három, a civilizációval véletlenül kapcsolatot tartó törzstag is, tehát lényegében az egész törzs.

Évente egyszer, tavaszkezdéskor, március 21-én leereszkedik a főnök az Orkusz első emeletére, hogy a rituális imádkozást levezesse. Mindkét orcáján ugyanazokat a jegyeket viseli, amilyenek a barlang bejáratánál a sziklába is vannak vésve. A barlangőrzők törzse a „hosszú orrú emberekről" maszkokat és faragványokat készít (olyanok, mintha gázálarcot viselnének), s Móricz tudomása szerint legendákat mesél az egykor az égből érkezett szárnyas lényekről. Ám sem rábeszéléssel, sem ajándékkal nem lehet rávenni az indiánokat, hogy lejöjjenek velünk a barlangokba. „Nem", mondták Móricznak, „Ott lenn a szellemek laknak." Különös, igazán különös, hogy az indián főnökök olyan arannyal egyenlítik ki tartozásaikat a civilizált világban, vagy olyan aranyat ajándékoznak a törzsüknek szolgálatot tévő barátaiknak, mely 500 éves múltjukból való.

Móricz JánosUgyanazokat a jegyeket, melyeket az alagút bejáratánál a sziklába vésve is láthattunk, viseli a barlangőrző indián törzs főnöke, mindkét orcáján az indiánok időtlen szimbólumai találhatók.

Menetelésünk alatt Móricz többször megakadályozott abban, hogy fényképezzek. Mindig kifogásai voltak. Egyszer a sugárzás volt az ok, ami a negatívot amúgy is használhatatlanná tenné, máskor a vaku, mely vényével ártana a fém könyvtárnak. Először nem láttam át az érvelését. Néhány órát töltve az alvilágban aztán felfogtam Móricz sajátos viselkedését. Nem lehet szabadulni az érzéstől: hogy figyelnek bennünket, hogy valami varázslatot rombolunk szét, hogy valami bajt idézünk elő. Talán bezáródnak a kijáratok? Talán a vaku gyújt ki egy szinkronikus lézerfényt? Talán nem látjuk a napvilágot soha többé? Gyermeteg gondolatok a dolgok mélyét kutató férfiaktól? Lehetséges. Aki azt ott lent átélte, megfogja érteni ezeket az abszurd gondolatokat.

 

Ez a cikk csak egy része egy sokkal nagyobb tartalmasabb cikknek, amit  Móricz Opos János magyar kutatóról szerkesztünk.

Részlet a cikkből:

...Erich von Daniken-el 1972-ben találkozik szintén, de kapcsolatuk hamarosan megkeseredik, Móricz visszutasítja Daniken állításait a pillanatok alatt bestsellerré vált könyvében, The Gold of Gods-ban (Az Istenek aranya). Daniken ugyanis azt állítja, hogy az Arany Könyvtárban járt Móriczal, amit utóbbi elutasít, hisz csak egy parciális lejárathoz vitte el pár órára a populista írót. Megjegyzendő, a ténykönyvek, melyeket Stan Hall és a Móriczot évtizedekig jól ismerő argentin Guillermo Aguirre (Lírico y profundo, sajnos csak spanyol nyelven hozzáférhető)könyvei közel nem olyan sikeresek mint a fantáziára épült Daniken-írás. Nos, ez nem a könyvek, hanem a "világ" minősítése...

Az itt talált dolgok hihetetlenek, és ha nem készült volna egy hivatalos dokumentum az akkori ecuadori köztársasági Elnök alírásával és pecsétjével, most nyugodtan legyinthetne a kedves Olvasó. De készült! .......

A cikk itt található:MÓRICZ JÁNOS


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2011. május 30. Szerkesztette: Kovács Lóránt
Nézettség: 4,176
Következő cikk: Betyár világ - Angyal Bandi (1760-1806)


   






Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: