A Kalocsa–vidéki karikázók a déli leánykörtáncok legészakibb, legfiatalabb s egyben legélőbb változatait képviselik. A tánctípus, helyi nevén a „férc”, „fércelés” az 1920-as, 1930-as években élte utolsó virágkorát. Az akkor kialakult új mars–divat (a marsról az Ugrós táncok c. témában szólunk részletesebben) az énekes leánykörtánccal együtt e vidék táncbeli jellegzetességévé vált. Ez egybeesett a helyi népművészet más ágainak virágzásával, ami a kalocsai népművészetet a 20. századi hagyományőrző mozgalmak korszakos jelentőségű, divatteremtő elemévé tette.
A fércelés lassú és friss részből áll, amelyek az előadott motívumok és a tempó szempontjából különböznek egymástól, de zenei anyaguk közös: mindkét táncrészhez új stílusú dallamok tartoznak. A lassú rész egyik legjellemzőbb motívuma. A Sárközt idéző régies vonás, hogy ez a Fär-Öer motívum változat a kör szűkülő-táguló, un. „lélegző” mozgását hozza létre. Ezt a lépést általában egyszerű kézfogással, a lépésiránynak megfelelő enyhe karlengetéssel kísérik. Előfordul még a könyökből felfelé hajlított karral való kézfogással és a derék mögött, hátul keresztezett kézfogással járt lassú fércelés. A gyors rész egyetlen motívuma a futólépés. Az idős asszonyok köre fenthangsúlyos változatban adja elő, míg a leányok köre lenthangsúlyos lépést táncolnak.
(Nekem is van ám!)
:D