Hungarikumok

 

Lassú legényesek


Lassú legényesek

A nyugat-mezőségi falvak idősebb nemzedéke még általánosan ismerte a lassú legényesek "lassú magyar" elnevezésű típusát , amelyet hívhattak "ritka magyarnak", "magyar táncnak" vagy "magyar tempónak" is. Egyéni vagy alkalmilag szabályozott csoportos formákban adták elő, olykor táncpárban a helyi sűrű legényessel. Bonchidán vagy Válaszúton a lassú magyart rendszerint a sűrű magyar követte. 

A lassú magyar táncok kísérő zenéjének dallamkincse eltér a ritka legényesétől; a lassú magyart augmentált, pontozott ritmusú, 4/4-es ütemszerkezetű, az aszimmetrikus lüktetés felé hajló, gyakran sánta dűvővel kísért fejlett hangszeres darabok kísérik. A dallamok részben a korai verbunkos zene helyi változatai, de megtalálhatók közöttük 8 és 16 szótagos ún. "jaj-nóta" típusú dallamok is, amelyeknek énekelt változatai a 6/8-os ritmizálás felé mutatnak. A gyors legényest kísérő zene sajátos izopódiáját, sorainak egyforma ütemszerkezetét itt szabálytalan heteropódia váltja fel, mert a zenei periódusok kibővülnek, a kadenciák megsokszorozódnak. 

A zenei terjedelmi tágulás és a heteropódius szabálytalanság a tánc szerkezetét is alapvetően megváltoztatta. A egységes, közösségi jellegű motívumkészlet egyéni, szabad variálásnak indult. A motívumok többsége bővített, egyenletes negyedes értékben mozgó, hegyező, sarkazó, lábkörző, bokázó figurákból állt, az elaprózott nyolcados ritmusú csapásolók háttérbe szorultak. A szinkópás ritmust szokatlanul gyakran alkalmazták. A tánc motívumai oly nagy mértékben függtek a pillanatnyi rögtönzéstől, hogy gyakran amorf, változó terjedelmű (3/4, 5/4, 6/4, 7/4) motívumalakulatok jöttek létre.

A zenei heteropódia következtében a lassú magyarban eltűnt a táncfolyamat határozott, világos tagolását adó pontszerkezet. Elmaradtak a záró motívumok, az elnyújtott, széles áradású, laza szerkesztésű táncfolyamatot az ismétlések és visszatérések jellemezték. A tánc felépítése sokkal inkább az egyéni kreativitástól, mint a közösségi hagyománytól függött. A lassú magyar a többi legényesnél oldottabb szerkesztésű, szabadon szárnyaló, egyéni struktúrájú férfi tánctípus volt, mely az új verbunktáncok kialakulásának mintegy a küszöbét jelentette, amelyen túl már az új 19. századi értelemben vett verbunkstílusról kell beszélnünk. 

A lassú legényesek egy másik altípusa a Maros-Küküllő-vidéki lassú pontozó, amelyet hívhattak még "ritka pontozónak", "ritkázónal", "régiesnek" vagy "szegényesnek" is. Többnyire az idősebb nemzedékek szórványos, alkalmi táncaként egyéni vagy kettős formában adták elő. Lakodalmakon előfordul, hogy csoportosan járták a szegényest, ilyenkor a libasorban haladó legényeknek a táncvezető tréfás mozdulatait kellett utánozniuk. Kísérőzenéül 6/8-os vagy 4/4-es pontozott ritmusú, "jaj-nóta" típusú dallamok járultak, e dallamok a helyi lassú páros tánc, az öreges csárdás zenei anyagában is megtalálhatóak. 

A szegényes motívumkészlete gazdagabb a ritka legényesénél, de csekélyebb a gyors pontozóénál. Ha a gyors pontozó motívumait adták elő a szegényes közben, a motívumokat augmentálással és a szinkópák ritmikai átértékelésével illesztették a lassú pontozó zenéhez. A táncban a pontszerű szerkesztés figyelhető meg, mert a négy ütemből álló zenei sorok végén a mozgásfolyamatot mindig lezárták. A zárlat sajátossága, hogy a motívumsor zárómozdulata az utolsó ütem főhangsúlyára esik, amelyet szokatlanul hosszú, kissé groteszk hatású három negyednyi mozdulatszünet (helyzet) vagy elnyújtott tengely körüli forgás követ. A tánc általában viszonylag rövid,10-12 pont terjedelmű, felépítése változatos, de a folyamatra következetlen pontismétlés és visszatérés jellemző.

 


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2013. május 19.
Nézettség: 1,497 Kategória: Magyar folklór
Előző cikk: Ritka legényesek Következő cikk: Magyar vagy négyes táncok

Forrás:
tudasbazis.sulinet.hu


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: