Hungarikumok

 

Mátyás-templom (360° panorámás virtuális túra)


Mátyás-templom (360° panorámás virtuális túra)

Mátyás-, vagy eredeti nevén Budavári Nagyboldogasszony-templom a magyarok koronázási főtemploma. A budai várban, a Szentháromság téren álló műemlék épületben koronázták meg többek között Károly Róbertet, Luxemburgi Zsigmondot, Ferencz Józsefet és IV. Károlyt is. Mátyás király mindkét esküvőjét itt tartotta, és itt nyugszik III. Béla feleségével, Chatillon Annával.

Az egyházi hagyomány szerint a templomot Szent István alapította 1015-ben, de erre vonatkozóan nincsenek adatok. Az viszont biztos, hogy az eredeti, korai gótikus stílusú templomot IV Béla kezdte el építeni a tatárjárás után. Az 1269-re elkészült tornyos, háromhajós bazilikát Villard de Honnecourt francia mester tervezte a lyoni katedrális mintájára. Az építkezést befejezö műhely viszont már az észak-francia, sõt a német templomépítészet nyomait is rajta hagyta az épületen, amely így a hazai klasszikus gótika legkorábbi és legteljesebb alkotása lehetett.

Késõbb, I. Lajos korában világos, levegõs csarnoktemplommá alakították át. A XV században, Hunyadi Mátyás uralkodása alatt élhette virágkorát az épület, a török korban viszont elkezdődött pusztulása. Előbb felgyújtották (1641), majd ecsetként használták, a hódítók kiűzése után pedig barokk stílusban teljesen elépítették.

Mai, neogótikus formáját e XIX. század végi restauráció során kapta. A munkát Schulek Frigyes irányította, aki szinte minden követ kicseréltetett. Módosította az alaprajzot és a homlokzatokat is, a templom boltozatát, falait pedig több helyen a fõldig lebontatta, hogy rekonstruálni tudja az eredeti építészeti megoldásokat.

A műemlék legnagyobb értéke az 1370-bõl való déli Mária-kapu, amelynek domborművei a Szűzanya életét mutatják be. Híres a 80 méteres déli, vagy Corvin Mátyás-torony, amelynek eredetije 1384-ben leomlott. A megmaradt négyszögletû alsó részre emeltetett Mátyás király három nyolcszögletû, párkányokkal elválasztott, ablakokkal áttört szintet, amelyre végül Schulek Frigyes csipkézett kõsisakot rakott. Az északi Béla-torony nem épült ki. Ezt, és a tetõt a pécsi Zsolnay-gyárban készült színes majolikacsempék fedik. A templombelsõ Európában is egyedülálló szecessziós díszítõmunkáit, lenyűgözõ falfestményeit Schulek mellett Lotz Károly, Székely Bertalan és Zichy Mihály készítette. A templom legnagyobb harangja 32 mázsát nyom. Hangját minden magyar ismeri, hiszen ez hallható a Magyar Televízióban minden délben.


 


 


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2010. szeptember 9. Szerkesztette: Jámbor Endre
Nézettség: 4,291 Kategória: Épített örökségünk
Előző cikk: Magyaregregy, Márévár Következő cikk: Országház (360° panorámás virtuális túra)


   







Tetszik 1 Mezei Judith kedveli
Mezei Judith

Megjegyzések

Mezei Judith
hétfő, 2015. december 21. 00:44
33 eve elek az US-ban.Sok mindent meg kellett valtoztatnom,mert nem jutok hozza,de ha megkerdezik mi hianyzik a lagjobban,azt mondanam a deli harangszo,es utana a jo ebedhez szol a nota.Ezekkel a jo szagok is jartak.Minden olyan mas,nemcsak itt,otthon is.Rossz is volt,jo is volt,de csak a jora,es a fiatalsagra emlekezunk.Udvozlet mindnyajatoknak



Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: