Záborszky József


Záborszky József

(Tokaj, 1918. november 10. – ) magyar karmester, zenetanár, zeneszerző.

 

Thomán Máriánál tanult hegedülni, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Országh Tivadar növendékeként szerzett diplomát 1942-ben. 1954-ben a Budapesti Pedagógiai Főiskolán ének-zene szakos tanári diplomát is szerzett.

 

1945 és 1954 között a Vámigazgatóság ének- és zenekarának vezetőjeként tevékenykedett. Ezt követően 1962-ig ének-zenét tanított a budapesti István Gimnáziumban. 1954-ben létrehozta az István Gimnázium szimfonikus zenekarát, melynek alapító karmestere majd zeneigazgatója lett. 1962-től 1968-ig a gyöngyösi Állami Zeneiskola, 1968 és 1985 között a Fővárosi XIV. Kerületi Állami Zeneiskola igazgatója volt. Zenekarával Ausztriában, az NSZK-ban és az NDK-ban, Svájcban, Franciaországban, Olaszországban és Finnországban is nagy sikerrel vendégszerepelt. 2000-ben zenekarával együtt Magyar Örökség Díjban részesült.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2010. február 13. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,506 Kategória: Zeneszerzők
Előző cikk: Wolf Péter Következő cikk: Zádor Dezső


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: