Veress Sándor


Veress Sándor

(Kolozsvár, 1907. február 1. – Bern, 1992. március 4.) zeneszerző, zenepedagógus és népzenekutató. Bartók Béla és Kodály Zoltán szellemi utódaként tartják számon.

 

Szüleivel 1917-ben költözött Kolozsvárról Budapestre. 1923–1927 között Kodály Zoltán tanítványa volt a budapesti Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés főtanszakán. 1927-től 1933-ig a zongora főtanszakon tanult Hegyi Emánuelnél, majd Bartók Bélánál. 1930-ban népdalgyűjtű úton vett részt Moldvában, ahol mintegy 150 népdalt rögzített fonográfra. 1927–1934 között a Néprajzi Múzeumban is dolgozott Lajtha László mellett népdalkutatóként. A moldvai népdalgyűjtő út eredményeinek hatására Bartók 1934-től népzenei asszisztensként alkalmazta a Magyar Tudományos Akadémián. Bartók Béla 1940-es emigrálása után Kodály munkatársaként dolgozott. Kodály zeneakakadémiáról történt távozása után, 1943-tól Veress vette át a zeneszerzés főtanszak vezetését. Az 1948–1949-es kommunista fordulat után elhagyta Magyarországot, 1949-ben kapott Kossuth-díját sem vehette át. Tanítványai között volt ebben az időszakban többek között Ligeti György és Kurtág György is.

 

Svájcban, Bernben telepedett le. Először a berni konzervatóriumban oktatott tanárként, 1967–1977 között pedig a berni egyetemen tanított. A berni konzervatóriumban a Kodály féle zenepedagógiai módszer svájci bevezetésével is foglalkozott. A berni egyetemen ismét foglalkozott a népzene elméleti kérdéseivel.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2010. február 13. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,186 Kategória: Zeneszerzők
Előző cikk: Vecsey Ferenc Következő cikk: Vidovszky László


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: