(Budapest, 1919. május 10. – Budapest, 1995. május 11.)

Zeneszerző, a szocialista korszak zenei életének egyik meghatározó alakja, pályafutása alatt számos fontos funkciót töltött be.

Tanulmányait 1938 és 1942 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hegedű szakán végezte, ezzel egy időben magánúton Kadosa Páltól zeneszerzést tanult. 1948-tól 1949-ig a Magyar Zeneművészek Szabad Szakszervezetének megbízott főtitkára. 1949-ben a Magyar Rádió helyettes osztályvezetője, majd műsorigazgatósági tag, később 1950 és 1953 között a zenei főosztály vezetője. 1949-től 1950-ig a Népművelési Minisztérium osztályvezetője. 1953 és 1959 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, majd 1959-től 1980-as nyugalomba vonulásáig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola docense, illetve egyetemi tanára.

1959-től 1978-ig a Magyar Zeneművészek Szövetségének főtitkára. 1972 és 1977, valamint 1980 és 1985 között a Nemzetközi Zenei Tanács (UNESCO) Végrehajtó Bizottságának tagja, 1975-től 1977-ig annak alelnöke, és 1980-tól 1982-ig főtitkára. Közéleti pályafutása mellett zeneszerzőként is aktív volt, szimfonikus műveket, kamarazenét, oratóriumokat, kantátákat, hangszeres műveket, dalokat és kórusműveket szerzett. Rendszeresen publikált a Zenei Szemlében, a Szabad Népben és a Magyar Nemzetben. 1959-ben jelent meg A cseh zene története című könyve.

Munkássága elismeréseként 1959-ben Erkel-díjat, 1975-ben Kossuth-díjat, 1988-ban Érdemes Művész címet kapott.