Huzella Elek


Huzella Elek

(1915 . augusztus 24. Budapest – 1971 . december 15. Budapest)

 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Siklós Albert növendékeként szerezte meg a zeneszerzői diplomát, ezzel párhuzamosan a budapesti tudományegyetemen esztétikai, filozófiai és pedagógiai tanulmányokat folytatott. Disszertációját Claude Debussy életművéről írta. 1939-től 1944-ig üzemi énekkarokat szervezett és vezetett. 1943–44-ben a Magyar Rádió zenei szerkesztője, 1945-től rövid ideig a zenei osztály helyettes vezetője. Ezután átmenetileg szövőmunkásként dolgozott. 1947-től a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolában, majd ennek megszűnése után, 1949-től az Állami Zenekonzervatóriumban (a későbbi Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában) tanított zeneszerzést és zeneelméletet. Emellett a Fővárosi Zeneiskolai Szervezetnél is tanított.

 

Művei közül a B-A-C-H témára írott Epilógus című orgonadarabját 1957-ben Vercelliben I. díjjal tüntették ki. Mint műfordító számos dal mellett ő készítette el Debussy Pelléas és Mélisande című operájának fordítását.


Szerkesztés dátuma: szerda, 2010. február 10. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,887 Kategória: Zeneszerzők
Előző cikk: Huszka Jenő Következő cikk: Járdányi Pál


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: