(Balatonfűzfő, 1939. augusztus 11. – Budapest, 1999. szeptember 14.) Kossuth-díjas magyar zeneszerző, citera- és furulyaművész.
A békéstarhosi Gimnáziumba járt, valamint a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Szelényi István vezetésével folytatott zeneszerzés tanulmányokat. 1957–62 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakos hallgatója volt, Farkas Ferenc növendékeként.
1963–64-ben a szegedi Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés és zeneelmélet tanára volt, majd 1966-ig zenei szerkesztőként dolgozott a Magyar Rádiónál. 1967-ben az Unesco ösztöndíjasaként fél évet töltött Párizsban. 1990–93-ig a Nemzeti Filharmónia igazgatója volt. 1979-től haláláig a Zeneakadémián tanított.
Sírfelirata a Farkasréti-temetőben: "Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!" (Madách Imre: Az ember tragédiája, 15. szín)
1992-ben a Magyar Művészeti Akadémia alapító tagja. 1988-tól a Magyar Zeneművészeti Társaság elnökségi tagja volt. A Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnökségéről 1991-ben lemondott. 1991–92 a Magyar Zenei Kamara alelnöke, 1992–96 elnöke volt.
Díjai
- Erkel Ferenc-díj (1968) és (1979)
- Érdemes Művész (1984)
- Bartók-Pásztory-díj (1988)
- Kossuth-díj (1990)
- Magyar Művészetért-díj (1992)
- Az Öt utolsó szín c. operája (1998–99) 2000-ben elnyerte a millenniumi operapályázat I. díját.