(Bécs, 1853. április 4. – Budapest, 1942. november 29.) magyar mérnök, a transzformátor egyik feltalálója, a váltakozó áram apostola.

Bécsben született, édesapja Zipernowsky József könyvelő[1], édesanyja Fischer Franciska. A pesti kegyesrendi gimnáziumban érettségizett, majd 3 évig gyógyszerészként dolgozott Kecskeméten. Ezután íratkozott be a Királyi József Műegyetemre 1872-ben. Negyedévesen már az akkor fiatal tudománynak számító elektrotechnikáról tartott előadásokat a Mérnök- és Építész-Egylet felolvasó ülésein. Egyik ilyen előadásán figyelt fel rá Mechwart András a Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár vezérigazgatója.

Mechwart az akkor 25 éves Zipernowsky-ra bízta a Ganz gyárban 1878-ban létesített új villamos osztály vezetését. Itt néhány hónap alatt Zipernowsky tervei alapján készítették el az öntőműhely világításához szükséges első egyenáramú dinamót, amely 56 V feszültségű 12 A áramerősségű egyenáramot termelve szénrudas ívlámpát táplált.

Déri Miksa 1882-től lép a gyár szolgálatába, és Zipernowskyval együtt még ugyanebben az évben öngerjesztésű váltakozó áramú generátort szabadalmaztatnak a Nemzeti Színház 1000 izzólámpából álló világításának táplálására.

Figyelme a váltakozó áram felé fordul, mert abban látja a jövőt, míg Edison is, Siemens is úgy itélte, hogy a váltakozó áramnak nincs jövője, mert megoldhatatlan a termelt energia elosztása.

1883-ban a bécsi nemzetközi elektrotechnikai kiállításon egy 150 lóerős gőzgéphez közvetlenül kapcsolt egyfázisú váltakozóáramú generátort mutattak be, amely a váltakozó áramú rendszer fejlődésében úttörő lépés volt, és méreténél fogva is általános feltűnést keltett. A gép később évekig a Keleti pályaudvar világítását táplálta.

1885-ben Déry és Zipernowsky szabadalmaztatta a párhuzamos kapcsolású, tetszőleges áttételű váltakozóáramú induktorokon alapuló áramelosztó rendszert. Ezt néhány hónap múlva követte legnagyobb jelentőségű munkájának, a zárt vasmagos transzformátornak szabadalmi bejelentése, amelynek Bláthy Ottó is részese volt.

Ezzel a váltakozóáramú Ganz-rendszer diadalútja kezdődött, melyet 1893-ig Zipernowsky személyesen vezényelt. Legnagyobb sikere a Róma városát ellátó Tivoli Erőmű és távvezeték létesítése volt 1892-ben.

1893-tól a Magyar Tudományos Akadémia első tagja volt. Ugyanebben az évben június 11-én kinevezték a Műegyetemen újonnan alakított Elektrotechnika tanszék tanszékvezető egyetemi tanárának. Ezzel Zipernowsky megvált a Ganz gyártól, és a továbbiakban tevékenységét az oktatásban és a tudományos közéletben folytatta.

A Műegyetem 1906/1907-es tanévben átadott FE (fizikai-elektrotechnikai) épületében (ma F épület) a tanszék saját előadótermet és laboratóriumot kapott, amelyet Zipernowsky korszerű gépekkel szerelt fel. A nagyfeszültségű technika terén a tanszék Európa más egyetemeit és próbatermeit is megelőzte. A terem egykori felszereléséből egy gépcsoport ma is az eredeti helyén található.

Zipernowskyt az 1900-ban megalakult Magyarországi Elektrotechnikusok Egyesülete (ma Magyar Elektrotechnikai Egyesület) 1903-ban Dérivel és Bláthyval együtt tiszteletbeli tagjává nyilvánította, majd 1905-ben Zipernowskyt választották elnöknek. 1912-ben Zipernowsky 5000 koronát adományozott az egyesületnek, hogy annak kamatát minden évben díj gyanánt ítéljék oda. Az egyesületi választmány ezüst Zipernowsky-plakettel egészítette ki a díjat.

Az egyesület 1937-es közgyűlésén már nem vett részt, búcsúlevelét felolvasták, utódja Verebélÿ László lett.

1942. november 29-én halt meg Budapesten.