Benedek Tibor


Benedek Tibor

(Budapest, 1972. július 12.) háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.

Édesapja Benedek Miklós színművész, édesanyja Hodgyai Éva (Benedek Éva).

1996-tól Olaszországban élt. Itt házasodott meg 1998. augusztus 3-án, majd 1999. február 20-án megszületett lánya, Genevre. Feleségétől később elvált. 2004 óta ismét hazánkban él. Kedvese Epres Panni modell. 2007. június 24-én született meg közös kisfiuk, Mór. 2009 nyarára várják második gyermeküket, egy kislányt. Hobbija a vitorlázás és az olvasás.

Több beszámolót és elemzést is írt a Vízipóló portálra.

2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át harmadik olimpiai bajnoki győzelme elismeréseként. 2009-ben Budapest Díszpolgára lett.

Sportpályafutása:

Posztja: szélső, balkezes

Ötéves korában kezdett el úszni, gerincproblémák miatt. Mivel monotonnak találta az úszást, vízilabdázni kezdett a KSI csapatában. Innen igazolta le 17 évesen az Újpesti Dózsa. 1996-tól Olaszországban, majd 2004-től, három idényen kersztül ismét Magyarországon vízilabdázott. 2007 júniusában kétéves szerződést írt alá volt csapatával, a Pro Reccoval.

1999-ben nyolc hónapra doppingvétség vádjával eltiltották. Szervezetében kis mennyiségű szteroidot találtak, amit – állítása szerint – bőrbetegsége miatti kenőcs okozott.

1990-től 2005-ig megszakítással válogatott kerettag. Összesen 382-szer versenyzett a magyar válogatottban.

2005-ben bejelentette, hogy a továbbiakban válogatott szinten már nem fog vízilabdázni.

Okairól így nyilatkozott az MTI-nek 2005. május 22-én: "Áprilisban támadtak olyan szívritmuszavaraim, amelyek megijesztettek és elgondolkodtattak. Fel kellett tennem a kérdést magamnak, hogy bírom-e még továbbra is a folyamatos, 16 éve tartó, nyárról nyárra ismétlődő, teljes embert kívánó felkészülést. Arra jutottam, hogy az általam elvárható szinten nem tudom már csinálni. Sajnálom, hogy a fiúkat ott kell hagynom, bizonyára ők is bánják, hogy lemondok a válogatottságról, de úgy érzem, helyénvaló döntést hoztam. Klubszinten ugyanakkor folytatom, hiszen változatlanul nagyon fontos marad számomra a vízilabda. Mondhatnám: a tűz a régi, de visszább kell vennem a tempóból…" 2007 elején azonban úgy döntött, visszatér a válogatottba. A kapitány és a csapattársak is örömmel fogadták.

Négyszeres magyar bajnok (1991, 1993, 1994, 1995), kétszeres Magyar Kupa-győztes (1991, 1993), kétszeres olasz bajnok (1999, 2002).

Eddigi eredményei:

  • 1989: ifjúsági Európa-bajnok
  • 1991: Magyar bajnok, Magyar Kupa-győztes, Világbajnoki 3. hely
  • 1992: olimpia 6. és a torna gólkirálya (Barcelona)
  • 1993: Magyar bajnok, Magyar Kupa-győztes, Eb 2. hely, LEN-kupa-győztes
  • 1994: Magyar bajnok, Szuperkupa- és BEK-győztes
  • 1995: Magyar bajnok, Világkupa-győztes, Eb 2. hely
  • 1996: olimpia 4. (Atlanta), Bp. Unicum Kupa 2.
  • 1996/1997: olasz Országos Bajnokság 2., Olasz Kupa 1., Kupagyőztesek Európa Kupája 2.
  • 1997: Európa bajnok (Sevilla), athéni Világkupa 3., Róma 1., Bp. Unicum Kupa 1., Sopron Hunguest Kupa 2., Bari 2.
  • 1998: Világbajnoki 2. hely Perth, Bp. Unicum Kupa 2.
  • 1999: Olasz bajnok, Mataro 1., Portugalete 1., Bp. Unicum Kupa 1.
  • 1999/2000: olasz Országos Bajnokság 3.
  • 2000: Split 2., Bp. Unicum Kupa 1.
  • 2000: olimpiai bajnok (Sydney)
  • 2001: Eb 3. hely, Világbajnoki 5. hely
  • 2002: Világliga 3., Unicum Kupa 1. hely, olasz bajnok (Pro Recco)
  • 2003: BL-győztes (Pro Recco), Világliga győztes, Világbajnoki 1. hely (Barcelona), Eb 3. hely
  • 2004: Olasz szuperkupa 1. hely (Pro Recco), Világliga 1. hely, Unicum-kupa 1. hely
  • 2004: olimpiai bajnok (Athén)
  • 2008: Euroliga győztes (Pro Recco)
  • 2008: olimpiai bajnok (Peking)

Szerkesztés dátuma: szombat, 2010. február 13. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 6,210 Kategória: Sportolók
Előző cikk: Balczó András Következő cikk: Berczelly Tibor


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: