Borsos Miklós


Borsos Miklós

Nagyszeben, 1906. aug. 13. - Budapest, 1990. jan. 27. szobrász 

Képzőművészeti tanulmányait - önképzés keretében - a győri bencés gimnázium diákjaként kezdte. Eredetileg festőnek készült, első akvarelljeit VI. osztályos gimnazistaként festette. A gimnáziumot nem fejezte be, hanem elkezdett aranyművességet és vésnökséget tanulni. Jelentkezett a képzőművészeti főiskolára, de nem sikerült a felvételije, ezért Firenzébe ment. Hazatérése után a Képzőművészeti Főiskolán anatómiát tanult, majd újabb tanulmányútra indult Olaszországba és Franciaországba. Első kiállítása 1931-ben volt. 

A képek mellett egyre több domborművet is készített. Szobrainak első kiállításán 1941-ben egy ötven darabból álló kollekciót mutatott be. 1945-ben Győrből Budapestre költözött. Tagja lett a Művészeti Tanácsnak. 1946-tól az Iparművészeti Főiskolán tanított, de 1960-ban - miután idealistának és nacionalistának bélyegezték - megszűnt az állása. Ekkortól illusztrátorként dolgozott, a Szépirodalmi Kiadótól kapott megbízásokat. Illusztrálta többek között Arany János, Ady Endre, Illyés Gyula, Babits Mihály műveit. Éremművészettel is foglalkozott, megörökítette neves kortársait. 1959-ben elnyerte Carrara város szobrászati díját, a Premio Carrarát. 1966-ban sikeres résztvevője volt a Velencei Biennálénak. Munkásságának elismeréseként Munkácsy- és Kossuth-díjat kapott, elnyerte az érdemes és kiváló művész címet.

 

 

Köztéren álló művei: 

Balatoni szél (Balatonfüred)

Anya gyermekével (Budapest)

Bartók Béla mellszobra (Zalaegerszeg)

0 kilométerkő (Budapest, Clark Ádám tér)


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2012. szeptember 23.
Nézettség: 1,799 Kategória: Képzőművészek » Szobrászművészek
Előző cikk: Bokros Birman Dezső Következő cikk: Bory Jenő

Forrás:
www.vendegvaro.hu


   







Tetszik  




Képek


Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: