(1905, Budapest - 1983, Budapest)
Szobrász, Munkácsy-(1965) és Kossuth-díjas (1980), érdemes (1970) és kiváló művész (1978). Felesége Schaár Erzsébet. 1922-1926 között az Iparművészeti, majd a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt. 1926-ban mintázta meg első jelentős alkotását, önarcképét. 1927-ben meghívták ÚME (Új Művészek Egyesülete)-tagnak, és két művével a KÚT (Képzőművészek Új Társasága) kiállításán is szerepelt. Kmetty Jánossal volt közös tárlata a Tamás Galériában, ebben az időben főleg portrékat készített, 1928-30-ban Ernst Lajos ösztöndíjával Rómában tanult.
Az 1930-as évek közepéig az egyiptomi és a középkori szobrászat hatása mellett a kubizmus és klasszicizmus is hatott műveire (klasszicizáló szobra pl. Madarat tartó leány, 1933). A harmincas évek végétől kisplasztikáiban, domborműveiben és portréiban a mozgás, a változás korszerű kifejezését kereste. Elsősorban bronzot, fémet, üveget alkalmazott műveiben. Jellegzetes műve a Figura székkel című sorozata (1945-1954).
A hatvanas évektől kifejezési eszközei leegyszerűsödtek. Számos, feszültséggel és dinamizmussal teli köztéri alkotása látható. Jellegzetes kisplasztikái: Háború után (bronz, 1945); Közöny (bronz, 1952); Kentaur (1960); Campagna (bronz); Három figura (üveg); Kategóriák, I. (bronz, 1966). Az 1968-as Velencei Biennálén Dorottya című 320 centiméteres alumíniumkompozíciója és Merengő címû 170 centiméteres bronzműve szerepelt. 1973-ban a Budapesti Nemzetközi Kisplasztikai Biennálé díjnyertese.
