Ferenczy István


Ferenczy István

 

(1792, Rimaszombat - 1856, Rimaszombat)

 

Szobrász, a Magyar Tudományos Akadémia I. tagja (1832). Lakatossegédként szabadult föl apja műhelyében, s vándorútja során Bécsben az akadémia rézmetsző osztályára iratkozott be, ahol Solon című érmével díjat nyert. 1817-ben az akadémia szobrászati osztályán Fischer és Klieber mellett kezdett szobrászatot tanulni. 1818-ban gyalog Rómába vándorolt és ösztöndíjjal hat évet töltött itt. A dán Thorvaldsen műtermébe került. Első műveit (Fekvő Vénusz, Csokonai-arckép, Pásztorlányka avagy a szép mesterségek kezdete) hazaküldte, s ezeknek sikere több ösztöndíjat juttatott számára, így két évig Canovától is tanulhatott. 1824-ben, tervekkel tele, hazatért.

A 30-as években portrészobrokat (Ürményi, Rudnay, Kazinczy stb.) síremlékeket (Kulcsár-, Szánthó-, Forray-síremlék stb.), oltár műveket (Üdvezült lélek, Vaál; Szt. István vértanú, Esztergom stb.), kisebb emlékműveket (Kisfaludy Károly, budapesti Múzeumkert stb.) készített, de élete legfőbb vágyára, Mátyás király monumentális bronz lovas szobrára nem sikerült megbízást kapnia. Sikertelen volt szobrásziskola létesítésére irányuló törekvése is. Sok kutatás után megtalálta a hazai, ruszkicai márványt. Utazása és ásatásai jórészt vagyonát is felemésztették. 1846-ban még befejezte nagyobb művét, a Pesten felállított Kölcsey-szobrot. 1847-ben visszavonult Rimaszombatba, s maga által legjobbnak tartott művén (Eurydiké) kívül csak kis agyagszobrokat készített.

Még művésznövendék korában Rómában szerény jövedelméből reneszánsz kis bronzokat vásárolt, amelyek ma a Szépművészeti Múzeum értékes kincsei. Közöttük a világhírű lovas szobor, amelyet sok szakértő Leonardo da Vinci saját kezű munkájának tart. Mint művész a klasszicizmus jellegzetes képviselője, fő művei a kitűnő karakterábrázolású portrék. Nagyobb tervei már nem érik el a portrék és a Pásztorlányka szobrászi művészi kiválóságát. Művészi jelentőségénél nagyobb annak a missziónak a teljesítése, amelyet a nemzeti művészet megteremtésében vállalt.

 


Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. július 3.
Nézettség: 1,207 Kategória: Képzőművészek » Szobrászművészek
Előző cikk: Fémes-Beck Vilmos Következő cikk: Forgács Hann Erzsébet


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: