Paksi Vilmos


Paksi Vilmos
1967-ben születtem Kassán, két lány után harmadik gyerekként. Már az óvodában kifigyelték arra, hogy szeretek festeni, na meg a színes ceruzákkal is jóban vagyok. Mindenhová „firkáltam”. Később a suliban is „állandóan” rajzoltam az órák alatt a füzeteimbe. Akkor eldöntöttem, hogy festőművész leszek. Felfigyeltek tehetségemre. Beiratkoztam egy rajziskolába, nővéremmel együtt, ahol a portrétól a csendéletekig sok mindent elsajátítottam. 1989-től Budapesten élek, alkotok. Első „igazi” festményeim tizenéves koromban készítettem. Akvarell, tempera majd végül olajfestményeket. Az utóbbinál horgonyoztam le, és fejlesztettem a jelenlegi szintre. Azóta több száz képet festettem farostlemezre, vászonra. Témáim skálája széles. Festek portrét, életképeket, tájképeket, állatokat, csendéleteket, városképeket. A realizmus jellemzi munkáimat, valamint az akadémikus festészet áll hozzám a legközelebb. Olajfestményeim számos hazai, fővárosi és vidéki, valamint külföldi, egyéni és társművészekkel közös tárlaton, vándorkiállításon voltak láthatók ez idáig. Képeim eljutottak több európai és amerikai művészeti galériába, aukciós házba. pl. London, New York, Torontó. Festményeimen a természet és élővilág szépségét igyekszem ábrázolni. Célom, hogy olyan festményeket hozzak létre, melyek életörömet és harmóniát sugároznak, egy otthon melegéhez hozzá tudnak járulni, melyeket az emberek nem csak azért akasztanak fel a szobájuk falára, mert van rajta egy akasztó..

Szerkesztés dátuma: kedd, 2014. július 15. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,856 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Paizs Goebel Jenő Következő cikk: Pál György

Forrás:
festomuvesz.hu
www.williampaksiart.eu


   







Tetszik 1 és még 1 tag kedveli





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: