Tarcsányi Ottilia


Tarcsányi Ottilia

Cserhátszentivánban, hegyekkel körülvett kis faluban születtem. Iskolába szülőfalumban,

Balassagyarmaton és Budapesten jártam, magasépítő lett belőlem. Tanulmányaim befejeztével Pesthidegkúton telepedtem le, azóta is ott élek. Sokat rajzoltam, festettem, tanáraim Farkas András és Réti Zoltán festőművészek voltak. A képzőművészet, a szép szeretete végigkísérte az életemet. Az impresszionisták nagy hatással vannak rám.

Egy hosszú betegség alatt került kezembe festék és ecset. Noha a rajz – igaz fekete-fehér műszaki ábrák formájában évtizedeken keresztül kenyérkereső foglalkozásom volt. Akvarellel festettem meg a körülöttem lévő természetet. Munkáimat megmutattam Schéner Mihály Kossuth-díjas képzőművész úrnak, aki bíztatott, hogy olajjal fessem meg képeimet. Ö ma is szívesen korrigál, tanít. 1996. februárjában kipróbáltam ezt a technikát is. Azóta nagy élvezettel festek minden szabadidőmben. Képeim meghatározó motívuma a természet. Festményeim nem mesterkéltek, nem akarják elferdíteni a valóságot. Nyaranta hazai és nemzetközi alkotótáborokban is részt veszek, ahol többek között művészeti vezetők voltak: Baki Péter festőművész, Finta Edit grafikus, Schéffer Anna keramikus, Grabner József, Kiss János és Veszeli Lajos festőművészek.

Tagja vagyok az Országos Képző- és Iparművészeti Társaságnak, a Művészetbarátok Egyesületének és a Budai Képzőművész Társaságnak valamint a Szőnyi István Képzőművészeti Körnek, a Somodi László Képzőművészeti Szabadiskolának (Pomáz), az Európai Kulturális Alkotóművészek Egyesületének (Bécs). Képeim megtalálhatóak hazánkban, Európa számos országában, Japánban és a tengerentúlon is.


Szerkesztés dátuma: szerda, 2013. január 23. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,835 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Tar M. Béla Következő cikk: Tarjáni Simkovics Jenő

Forrás:
www.festomuvesz.hu


   







Tetszik  




Képek


Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: