(Budapest, 1936. február 23. – Budapest, 1963. szeptember 29.) magyar festő, a 20. századi magyar festészet kiemelkedő alakja.
Gruber Béla festőművész 1936. február 23-án született Budapesten, ikergyermekként. Már kiskorában bal kézzel festett, rajzolt, ez volt a legnagyobb öröme. Apja 1945-ben meghalt. Az ifjú Gruber Béla középiskolai tanulmányait megszakítva az Óbudai Hajógyárban segédmunkás, majd dekorációs lett. 1956-ban felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Kmetty János és Bernáth Aurél tanítványa volt. 1962-ben egészségi állapota megromlott, idegszanatóriumba került. Fiatalon, 27 éves korában, 1963. szeptember 29-én halt meg.
Gruber Béla ezernél több festményt, grafikát hagyott maga után. A Művészet 1984. augusztusi számában Gyulai Líviusz többek közt azt mondja Gruberről: „Ő a felvételikor már érett művész volt, szakmai szempontból semmi szüksége nem volt a főiskolára…” Ezzel egybevág azon visszaemlékezése is, miszerint első mestere és legszeretetebb tanára Kmett János többször kijelentette, hogy Gruber Béla tehetsége nagyobb annál, hogy a főiskola adhasson neki valamit. Bernáth Aurél is nem egy alkalommal megfogalmazta, hogy Gruber Bélát nem kellett tanítania. „… Neki soha nem volt gondja, hogy mit és hogyan fessen. Ha kellett, a jobb kezét is felszögezte volna a képre. Zseni volt…munkássága olyan nemzeti kincs, amelynek védelme mindannyiunk közös érdeke. Ez az oeuvre európai rangú, a magyar művészetnek pedig kiemelkedő értéke.” A kortárs Mészáros Géza Száz év magány Pannóniában c. tanulmányában így ír: "…A kör, amelyhez én az Epres kerti éveimben tartoztam, a 27 évesen halott festőzseni, Gruber Béla életművén, a Főiskolán és a Hárs-hegyen festett képein nőtt fel."
Gruber képein újraépíti, megkonstruálja az ábrázolt tárgyi világot. Ez a - Cézanne és a magyar előzmények nyomán kibontakozó - konstruktív felfogás világszemlélet és stílus is egyszerre. Gruber Béla 1956-tól 1962-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója, előbb Kmetty János, majd Kádár György és Bernáth Aurél tanítványa. Betegség, öngyilkossági kísérlet és tragikusan korai halál vetett véget a néhány évre terjedő művészi pályának, ahol elválaszthatatlanul egymásba fonódtak a tanulóévek és az elszánt művészi útkeresés jellegzetességei. Egyik nagy mintaképe Cézanne volt, akinek festészetét Van Gogh és Nemes Lampérth felől közelítette meg. Alaptémája a műterem zárt világa. Csendéleteket és önarcképeket fest, masszív tömegekből épített klasszikus kompozícióval és egyre határozottabban érvényesülő belső nyugtalansággal, a szemlélődés és indulat kettős megközelítésében.
A kép a diplomamunkának szánt és befejezetlenül maradt Festőműterem (1962) tematikáját és kompozícióját előlegezi. Bár két alak, két olvasó figura is látható a széles formátumú vásznon, mégis inkább enteriőrnek és csendéletnek hat. A személyes, főiskolai környezetet mint a művészet zárt világát örökíti meg. A motívumok, az ábrázolás síkjában kiterített tárgyak Cézanne-ra és a prekubizmus magyar jellegzetességeire utalnak. A látványvilág keskeny térszeletben sűrűsödik össze, jelenségei architektonikus törvényeknek engedelmeskednek, mely szigorú abroncsba szorítja a konkrét tárgyi formákat. A mindennapi élet kulisszájának egy pillanata örökérvényűséggé és maradandósággá dermed.
Gruber képein újraépíti, megkonstruálja az ábrázolt tárgyi világot. Ez a - Cézanne és a magyar előzmények nyomán kibontakozó - konstruktív felfogás világszemlélet és stílus is egyszerre. Világszemlélet, mely lényeg és látvány harmonikus megfelelésére épül; a világ elrendezettségét, racionalitását, öntörvényű logikáját feltételezi. Ennek a szemléletnek művészi megjelenítője a konstruktív stílus. Kontúrabroncsba fogott sztereometrikus testeket sorol egymás mellé építőkockaszerűen a kép illuzionisztikus színpadán, egy keskeny térszeletben. Szigor és dinamika jellemzi ezt a megformálást. Lecsupaszított, elemi alakzatai nem tűrnek semmi véletlenszerű, esetleges elemet, de a megkonstruált térviszonylatok ellenére sem mondanak le arról, hogy a valóság összetettségének, sokféleségének látszatát keltsék.
