Fajó János


Fajó János

Fajó János (Orosháza, 1937. február 9. –) Kossuth-díjas magyar festőművész.

Kassák Lajos szellemi örököse, sokáig kimondatlanul, de a művész és a művészet szabadságát és a művészet demokratizálását vallja. A geometrikus tradíciókból, a konstruktivizmus művészetszemléletéből építkezik. Műveire hatással van az op-art, a minimal art és az „új geometria” programja. Világosan szerkesztett, tiszta és derűs színekkel közreadott alkotásai optimizmust sugároznak.

 

A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd a Magyar Iparművészeti Főiskola díszítő festő szakát végezte el 1956 és 1961 között. Tanárai voltak Miháltz Pál, Z. Gács György, Szentiványi Lajos. Utána még tanított itt másfél évig. Számos tanulmányúton járt, többek között a Szovjetunióban, Egyiptomban, Bécsben, Bázelben, Párizsban, Londonban és Nürnbergben. 1974-ben öt társával létrehozták a Pesti Műhelyt, amelynek 1982 óta egyedüli jogutódja. 1976 és 1988 között a Józsefvárosi Galéria vezetője volt, 1990-ben a Műcsarnokban állított ki. Ő volt a Gyorsuló idő című könyvsorozat grafikai tervezője.

Számos hazai és külföldi kiállításon vett részt, az igazi sikert a külföldieken érte el. Nem véletlenül adtunk közre bőséges válogatást egyéni és csoportos kiállításairól, látnunk kell, hogy mint művész alkotótársaival éppen úgy együttműködött, mint a legjobb munkahelyeken a munkatársak. Együtt sokszorozták meg művészetüket és hozták létre Magyarországon az 1970-1990-es évek magyar neoavantgárd művészetét, amely Fajó János, az "öreg" Korniss Dezső, Attalai Gábor, Bak Imre, Bocz Gyula, Csiky Tibor, Harasztÿ István, Hencze Tamás, Keserü Ilona, Lantos Ferenc, Nádler István, Pauer Gyula nélkül elképzelhetetlen lett volna.[1]

Műveit a Magyar Nemzeti Galéria, a Ludwig Múzeum, a Kassák Lajos Emlékmúzeum, s jeles magyarországi vidéki múzeumok őrzik (debreceni Déri Múzeum; miskolci Herman Ottó Múzeum; pécsi JPM; Kalocsai Városi Képzőművészeti Gyűjtemény; hajdúszoboszlói Modern Művészetek Múzeuma; békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum; sárospataki Képtár; Szombathelyi Képtár; vajai Vay Ádám Múzeum); győri Xantus János Múzeum). Számos alkotása osztrák, német, svájci, olasz, szlovák és lengyel múzeumokba került (Albertina, Bécs; Arte Struktura, Milánó; Burgenlandische Museum, Eisenstadt; szlovákiai Dunaszerdahelyi Képtár; Foundation Leschot, Bern; König-Brauerei KG, Duisburg; Kunst Museum, Bochum; Landesm. Joanneum, Graz; Modern Museum, Chelm; M. MADI, Manbenge; Nemzeti Galéria, Poznan; Sammlung Credit Suisse, Frankfurt; Schubladen M. Kunsthalle, Zürich).

                                        

Munka közben
Munka közben

Az 1960-as évek második felére kialakuló egyéni stílusa főként a geometrikus tradíciókból, a konstruktivizmus művészetszemléletéből építkezik. Műveire hatással van az op-art, a minimal art és az „új geometria” programja is. Szellemi mestere Kassák Lajos, akinek műveiből 1965-ben a Fiatal Művészek Klubjában rendez kiállítást. Képeinek kompozíciós alapelve a redukció, mely a természeti formák geometriai alapformákra való leszűkítésén és e reduktív elemek variálhatóságán alapul. Művein meghatározó szerepet játszik az érzékiség. 1971-ben Bak Imrével fogalmazták meg a korszak progresszív művészetét képviselő alkotók egy csoportjának programját a szitanyomó kör, majd Budapesti Műhely, röviden Pesti Műhely keretében. A Fajó vezette Józsefvárosi Galéria több mint egy évtizeden át (1976–1988) biztosított kiállítóhelyet a Pesti Műhely körül csoportosuló művészeknek (Bak, Fajó, Nádler István, Keserü Ilona, Mengyán András).

Plasztikai világa szoros rokonságot mutat festészetével. Szobrai valójában a kétdimenziós felületen kidolgozott elvek térbeli megvalósulásai. A vásznakon, szitanyomatokon megjelenő geometriai alapformákból: a körből, a négyzetből, a háromszögből alakítja ki saját szobrászati formavilágát. Az 1960-as években főként hajtogatott papírkivágásokat készít, a későbbiekben a szobrok alapanyagát és a megmunkálás technikáit alapvetően a mű gondolatiságával összefüggően, szerves módon alkalmazza. A győri fémszobrász alkotótelep és szimpózium egyik alapítója.

Művei 

  • Piskóták 3
  • 1953 Önarckép (olaj, kartonpapír; 59 x 47 cm)
  • 1966 Kompozíció I. (Composition I.) (olaj, fa, 46 x 48 cm)
  • 1966 Kompozíció II. (Composition II.) (olaj, fa, 46 x 48 cm)
  • 1966 Sárkány (Dragon) (olaj, vászon, 132 x 75 cm)
  • 1968 Kör (Circle) (olaj, fa, 92 cm)
  • 1970 Izgalom (Tension) (olaj, vászon, 100 x 100 cm)
  • 1973 Finger-biscuits III. (olaj, vászon, 110 x 180 cm)
  • 1979 Formázott vászon[2]
  • 1997 Fehér repedés III. (White rift III.) (olaj, fa, 111 cm)
  • 1997 Perforált rombusz (Perforated rhombus, egg-tempera on wood) (tojástempera, fa, 40 x 45 cm)
  • 1999 Sárga vonal (Yellow line) (olaj, fa, 1 cm x 53,5 cm)
  • 1999 Hideg-meleg (Cold-warm) (olaj, fa, R: 153 cm x 8 cm)
  • 2000 Két háromszög (Two Triangles) (olaj, fa, 150 x 150 x 8 cm)
  • 2000 Relief kép II. (Relief picture II.) (olaj, fa, 135 x 130 x 8 cm)
  • 2001 Relief 8. (olaj, fa, 40,5 x 30 x 3 cm)
  • 2001 Két forma (Two forms) (olaj, fa, 38 x 35,5 x 3,2 cm)
  • 2002 Formaünnep (Feast of Forms) (olaj, fa, 200 x 200 cm)
  • 2005 Ellipszisek (Ellipses) (olaj, fa, 71 x 61 cm)
  • 2007 Köráthatás (olaj, fa, 49,5 cm-es átmérő)

Köztéri alkotásai 

  • 1962 Műanyag falikép (Csatárka úti Gyermekotthon, Budapest)
  • 1966 Mozaikfal (Agrártudományi Egyetem, Gödöllő)
  • 1974 Színes festett fa pannó (Vendéglátóipari Szakközépiskola, Budapest)
  • 1977 Térplasztika (Stadion, Győr)
  • 1977 Térplasztika (Ifjúsági Park, Békéscsaba)
  • 1980 Krómacél falburkolat (Délpesti Kórház)
  • 1980 Olaj-vászon pannó (olaj, vászon) (Kohászati Gyárépítő Vállalat, Tápiószele)
  • 1982 Eternit térplasztika ( Novotel Szálló, Budaörs)
  • 1983 Mobil eternit relief ( Megyei Kórház, Miskolc)
  • (Év nélkül) Eternit homlokzati burkolat, krómacél cégfelirat (Nyomdagrafika Székház)
  • 1995 Moholy-Nagy emlékmű (Bácsborsód)

Elismerései

  • 1985 Munkácsy Mihály-díj
  • 2008 Kossuth-díj

Szerkesztés dátuma: szerda, 2012. szeptember 5. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 1,834 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: F. Györffy Anna Következő cikk: Faragó Géza


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: