Nagy Balogh János


Nagy Balogh János

 

(1874, Budapest - 1919, Budapest)

 

Festő. Pályáját szobafestő- és mázolóként kezdte, majd két évig az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamának növendéke volt. 1899-ben fél évig a müncheni akadémián Herterichnél aktot rajzolt, nehéz anyagi körülményei miatt azonban kénytelen volt hazatérni. Itthon alkalmi szobafestési munkák mellett csupán nyaranta festette képeit. 1915-ben bevonult katonának, és egy súlyos sebesülés következményeként karja megbénult, bal kézzel dolgozott tovább.

Legelső alkotásai még a müncheni életképfestészet hatását s a századforduló éveiben megerősödő szecesszió szimbolizmusát tükrözik, később azonban kifejlesztette a drámai erőt sugárzó, de ugyanakkor megkapóan egyszerű, hiteles formafelépítésen nyugvó önálló stílusát. Életművében különválasztható az 1908 előtti és az 1908-tól 1915-ig, bevonulásáig tartó korszak. Harctéri szolgálata és sebesülése miatt később már csak igen keveset dolgozott. Tematikája nem túl széles, az egy témát bemutató variációk azonban a festői erő és a felépítés egyenes ívű fejlődését mutatják. Szegényes otthonát megdöbbentő hűséggel megörökítő intérieurök, konyhai csendéletek mellett drámai önarcképek s anyjáról megható portrék sorát festette. Híres rajzokból és festményekből álló, Millet képeire emlékeztető kubikus-ciklusa a munka egyszerű, de monumentális ábrázolása. Rembrandt és Frans Hals művészetén kívül a cézanne-i térproblematika is hatott rá.


Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. július 3.
Nézettség: 940 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Nádor Péter Következő cikk: Nagy Géza


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: