(1905, Mecsekszabolcs - 1983, Budapest)
Festő, grafikus. A Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán szerzett oklevelet, majd a Képzőművészeti Főiskolán 1933-ban kapott rajztanári diplomát, és egy iparrajziskolában tanított ábrázoló geometriát és géptant. 1930 csatlakozott az Új Művészek Egyesületéhez. 1934-ben a Szocialista Képzőművészek Csoportjának a tagja lett. Hosszabb megszakítás után 1937-tõl kezdett újra rajzolni. Már ezekben a korai műveiben is feltűnik egész életművét meghatározó, különös vonzódása a vonalakból szövődő formák struktúrái iránt, amelyek ekkoriban még a külvilág látványelemeinek belső szerkezetéről árulkodó, gazdagon modellált hálózatok.
1938-44 között több nyarat töltött Szentendrén, ahol Vajda Lajos művészete erős hatást gyakorolt rá. Feleségével Barta Évával közösen fenntartott kerámiaműhelyében, az illegális baloldali mozgalom egyik központjában számos ember életét mentette meg hamis okmányok készítésével. Bár 1945-ben csatlakozott az Európai Iskolához, a csoport munkájában elvi ellentétek miatt nem vett részt. 1946-47-ben az Elvont Művészek csoportjának kiállításain szerepelt drámai vagy lírai töltésű, nonfiguratív vonal kompozícióival. A kommunista párt által 1948-ban meghirdetett szocialista realizmus egyeduralkodóvá válásakor, az azzal ellenkező művészi meggyőződésének következtében felhagyott az alkotói tevékenységgel. Ezt követően az állami vállalatoknál vezető beosztású mérnökként dolgozott. 1965-ben, nyugdíjazása után kezdett ismét képzőművészettel foglalkozni, továbbgondolva a negyvenes években felvetett képi problémákat. Művein a korábbi mérnöki munka egzaktságát szolgáló finom vonalak áramlásait, az organikus vagy majdnem geometrikus elemekből épülő struktúrákat egyaránt építik, mozgatják emberen túli, megnevezhetetlen erők és a művész belső rezdülései.
