Bakacsi Lajos


Bakacsi Lajos

Bakacsi Lajos (Szeged, 1949. január 4.) magyar pedagógus, festő és grafikus.

Édesapja végzettsége kereskedő, a Szegedi Textilművekből ment nyugdíjba. Édesanyja szakképezettsége fodrász. Testvérhúga, Sarolta gyermekgondozó

A szegedi Zalka Máté általános iskola befejezése után a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium műszaki rajz tagozatos osztályában érettségizett, velük kezdődött és végződött ez a tagozat. Hemmert János volt a rajztanára, aki rá is nagy hatással volt. Hemmert ajánlotta be a Tábor utcai szabadiskolába, ahol Vlasits Károly korrigált. Itt volt az első kiállítása 1968-ban. A városi képzőművészeti kör megszűnte után a Vasutas Képzőművészeti Körben dolgozott évekig.

A budapesti Képzőművészeti Főiskolára nem jutott be, a család anyagi körülményei pedig nem tették lehetővé a többszöri kísérletezést, így egy évig fizikai munkát vállalt, segédmunkás volt a Textilművekben, a művész ezt nem élte meg veszteségként, úgy érzi, megismerte és megtanulta a fizikai munka becsületét.

1968-ban felvételt nyert a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakjára. A Rajz Tanszéken először Pataj Mihály, Cs., majd harmadik-negyedik évben Vinkler László voltak a mesterei. Élmény volt számára Fischer Ernő művészetelméleti speciális kollégiuma is. 1972-ben az Országos Diákköri Konferencián Az op-art alapjai és helye a 20. század művészetében című dolgozatát mutatta be az ELTÉ-n, és első helyezést ért el a társadalomtudományi szekcióban. Ez volt a szakdolgozata témája is. 1972-ben elnyerte a Tanárképző Főiskola kiváló tanárjelöltje díjat, és földrajz-rajz szakos tanári diplomát szerezett.

A Déri Miksa Gépipari Kollégiumban kapott nevelőtanári állást, mellette a könyvtárat is kezelte, zenehallgatást vezetett, linómetsző kört alakított és a tanulókkal rendszeresen járt a város képzőművészeti kiállításaira. Délelőttönként helyettesített a város általános iskoláiban. Ponicsán Ádám megbetegedése miatt 16 óráját vette át a főállás mellett a szegedi Vedres István Szakközépiskolában, majd 1980 augusztusában áthelyezéssel került át, s szabadkézi rajzot meg ábrázoló geometriát tanított.

2000-ben indult a Vedresben a rajz-tagozatos osztály. Ennek rajzos tantervét Bakacsi Lajos dolgozta ki. A tagozaton szabadkézi rajzot, festést, grafikai technikákat, számítógépes grafikát, műalkotások elemzését tanította. 2005 óta mintegy harminc powerPoint bemutatóban feldolgozta az őskortól napjainkig a művészet történetét. Mára a rajzos érettségizettek közül évente néhányan építészeti egyetemeken, hárman–négyen Egerben, Kaposváron, napjainkban inkább a Szegedi Tudományegyetem képi ábrázolás főiskolai karán tanulnak tovább.

Kilenc évig, amíg működött a Csongrád Megyei Rajztanár Stúdió, annak ásotthalmi művésztelepén dolgozott nyaranként. Először Utrechtben járt külföldön, a FISAE, a Kisgrafikabarátok Nemzetközi Szervezetének Találkozóján. Cs. Pataj Mihály, később Kopasz Márta hatására kezdett kisgrafikákat készíteni, haladtak ők Kopasz Márta művésznővel Buday György nyomdokain és tovább. Lírai és népi motívumokat felhasználó veretes grafika az övék. Bakacsi ellátogatott Erdélybe, Buday György hazájába, benyomásokat, tapasztalatokat szerezni az ottani tájról és az ottani alkotókról. Később Hollandiába, Franciaországba, Olaszországba is eljutott kiállításokra, tanulmányutakra.

 

Művészete:

1968 óta kiállító művész mind a mai napig, alkotókedve és alkotóereje töretlen, a szegedi képzőművészeti élet jeles egyénisége. A 20. század második felének új magyar avantgárd művészetébe kapcsolódott be az ő festészete, posztimpresszionista képekkel indított, majd leginkább a gesztus festészettel tudta kifejezni mondanivalóit, több évtizede meg az egyre derűsebb lírai absztrakt expresszionista irányzat mentén alkot.

Művészileg és emberileg is hiteles egyéniség, grafikái, könyvillusztrációi (Czilczer Olga költőnő, Árpás Károly író kötetei), ex libris munkái külön színt jelentenek az ő alkotásai közt, határozott kontúrokkal követi és továbbgondolja az erdélyi származású alföldi festő (Nagy István) és a szintén erdélyi származású, végül Londonba kitelepült (Buday György) művészek hagyományait. Szeged város önkormányzata több festményt is vásárolt az ő műveiből, melyek megtekinthetők a városháza barokk tornya alatt. Szeged jeles írói, helytörténészei, művészeti írói, köztük Tandi Lajos, Apró Ferenc, Szuromi Pál értékelték az ő művészetét, s nyitották meg egyéni kiállításait, melyek főleg Szegeden és a „szegedi nagy tájban” zajlanak. Természetesen, mihelyt módja nyílt rá, külföldön is megmérette alkotásait, köztük Hollandiábanban, Japánban, Olaszországban, Csehországban.

 

Díjak, elismerések:

Miniszteri dicséret (1987)

Dürer az ex librisen pályázaton Gyulán a Városszépítő Egyesület különdíja (1995)

Pedagógus Szakszervezet és Városi Önkormányzat Díja (a Pedagógus kiállításokon nyújtott művészeti és szervezői munkáért 1989, 1995, 2008)

Kölcsey érem (a Magyar Kultúra Napja alkalmából (2009 január 22.) a képzőművészet terén végzett munkájáért.

 

 A kékszemű (akvarell)  2005. Bakacsi Lajos festménye
A kékszemű (akvarell) 2005. Bakacsi Lajos festménye
 

Gotika (vegyes technika) 2008. Bakacsi Lajos festménye


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2012. február 16. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 1,946 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Bak Imre Következő cikk: Bakos András


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: