Magyar hírességek - Írók, költök

   

Moyses Márton
(Nagyajta, 1941. április 20. – Barót, 1970. május 13.) romániai magyar költő, a kommunista diktatúra mártírja.Élete1941. április 20-án született Nagyajtán. Baróti diákként 1956-ban, a magyarországi forradalom idején, három társával megpróbált átjutni Magyarországra, de eltévedtek, és így kénytelenek voltak visszafordulni. 1960.
Nagy László
Nagy László (1925-1978)   Felsőiszkázon született 1925. július 17-én.   Paraszti család gyermeke. Tízéves korában súlyos betegség támadta meg a lábát, élete végéig járógépet használt. 1945-ben érettségizett a pápai református kollégium kereskedelmi iskolájában. 1946-ban az Iparművészeti Főiskola hallgatója, a Dózsa György Népi Kollégium tagja.
Nemes Nagy Ágnes
Nemes Nagy Ágnes (1922–1991)   Budapesten született 1922. január 3-án, ugyanitt halt meg 1991. augusztus 23-án. Mindvégig eredeti nevén publikált. Házasságkötésétől kezdődően a hivatalos iratokban dr. Lengyel Balázsné néven szerepelt.           1944 áprilisában kötött házasságot Lengyel Balázs író–szerkesztő–kritikussal.
Németh László
Németh László Károly, Nagybánya, 1901. április 18. – Budapest, 1975. március 3.) Kossuth-díjas magyar író, esszéista, drámaíró, 1998-tól a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja. Családja Édesapja, Németh József (1873-1946), a nagybányai Magyar Királyi Állami Főgimnázium tanára, édesanyja, Gaál Vilma (1879-1957), tisztviselő család gyermeke. 1901. június 2-án keresztelték.
Örkény István
ÉLETRAJZA   1912. április 5.
Ottlik Géza
Ottlik Géza (1912-1990)   Budapesten született 1912. május 9-én.   Apja belügyminisztériumi titkár, császári és királyi kamarás, akit másfél éves korában elveszített. 1923-26-ban a kőszegi katonai alreáliskola, 1926-29-ben a budai katonai főreáliskola hallgatója. A katonaiskola műveiben magánmitológiájának meghatározó színhelye.
Pázmány Péter
  PÁZMÁNY PÉTER (1570-1637)   A mostani magyar olvasó számára talán az egész hazai irodalmi múltból Pázmány Péter a legeslegproblematikusabb nagy alak. Aki előveszi és elolvassa műveit, szakadatlanul hánykódik az ellenszenv és az elragadtatás között. Hiszen ez a bíboros a Habsburgok legelszántabb ügynöke.
Petőfi Sándor
  Életrajza  Valamennyi írónk közül Petőfi életrajza a leginkább ismert. A márciusi ifjak vezéreként és március 15-e egyik hőseként, majd az 1848– 49-es szabadságküzdelem mártírjaként a nemzeti legendárium egyik központi alakja lett; a múlt század ötvenes-hatvanas éveitől ő jelentette a magyarság számára a nagybetűs Költő fogalmát.
Pilinszky János
Pilinszky János (1921-1981)   Budapesten született 1921. november 25-én.   Értelmiségi család gyermeke. A törékeny, érzékeny gyermeket nagynénjei gyámolították, akik Pilinszkyre még felnőtt korában is erős érzelmi befolyással voltak.
Radnóti Miklós
Radnóti Miklós (1909-1944)   Budapesten született, 1909. május 5-én.   Eredeti neve Glatter Miklós. Mikor megszületett Anyja és ikertestvére belehalt és 11 éves korában apja meghalt. Nagybátyja, Grosz Dezső gondoskodott róla, az ő kérésére szerzett kereskedelmi érettségit 1927-ben, a csehországi Reichenberg (ma Liberec) textilipari szakiskolájában.

76 cikk | 6 / 8 oldal