ÉLETRAJZA

1912. április 5. - Jómódú polgárcsalád gyermekeként megszületik Örkény István;

1930‐ban leérettségizik a budapesti Piarista Gimnáziumban, majd beiratkozik a Műegyetem vegyészmérnöki karára;

1932‐től gyógyszerészhallgatóként folytatja tanulmányait;

1934‐ben gyógyszerész diplomát kap;

1934-1936 - barátaival megalapítja és szerkeszti a Keresztmetszet című folyóiratot. Itt jelennek meg első novellái, művei;

1936 - házasságot köt Gönczi Flórával;

1937‐ben kapcsolatba kerül a Szép Szó körével, első jelentős novelláját közli a folyóirat július-augusztusi száma József Attila javításaival (Forradalom, később: Tengertánc);

1938-1939‐ben Londonban és Párizsban él. 1939. szeptember 1-jén, amikor Hitler lerohanta Lengyelországot, az utolsó vasúti járattal hazatér;

1940‐ben ismét beiratkozik a műegyetemre;

1941‐ben vegyészmérnöki diplomát kap. Feleségétől elválik. Ugyanebben az évben megjelenik első novelláskötete, a Tengertánc;

1942‐ben munkaszolgálatosként a doni frontra kerül;

1943‐ban hadifogságba esik; két évet tölt Tambovban, majd 1945 tavaszán a Moszkva mellett krasznogorszki hadifogolytábor Központi Antifasiszta Iskolájába kerül.

1946 karácsonyán térhet haza; belép a Magyar Kommunista Pártba; a Szabad Nép belső munkatársa; írásai jelennek meg a Magyarokban, az Újholdban, az Új Magyarországban, a Csillagban és a Forumban;

1946-1948: 1946‐ban megjelenik a háború és a hadifogság szenvedéseit dokumentarista prózában megörökítő életsors szociográfiák kötete, az Amíg ide jutottunk (eredeti címén: Emlékezők), 1947‐ben hadifogság-krónikája, a Lágerek népe és 1948‐ban a Voronyezs című dráma. Mindhármat még a hadifogságban vetette papírra;

1948 - házasságot köt Nagy Angélával; gyermekeik: Angéla (1949), Antal (1954). Megjelenik második novelláskötete, a Budai böjt.

1949‐től az Ifjúsági Színház dramaturgja;

1951‐től a Magyar Néphadsereg Színházának dramaturgja;

1951‐ben Házastársak című regényét a kritika nagy elismeréssel fogadja, Lila tinta című elbeszélését viszont Révai József megtámadja;

1952 - megjelenik a Koránkelő emberek. Harmincketted magával szerepel a Magyar írók Rákosi Mátyásról című kötetben;

1953 novemberében megjelenik az Írás közben című politikai publicisztikája az Irodalmi Újságban, amely nagy vihart kavar;

1954‐től a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora. Novelláskötete, a Hóviharban;

1955‐ben József Attila‐díjat kap;

1956‐ban Ezüstpisztráng címmel napvilágot lát rövid írásokat tartalmazó prózakötete (a könyv alcíme: Rövid remekművek);

1956. október 23‐án részt vesz a tüntetésen és szemtanúja a Rádió ostromának. A forradalom idején a Magyar Írók Szövetsége elnökségnek tagja;

1956. október 30‐án megfogalmazza a Szabad Kossuth Rádió beköszöntőjét. („Hazudtak éjjel, hazudtak nappal, hazudtak minden hullámhosszon…”);

1956. november-december - az írószövetségi ellenállás időszaka;

1957. június 25. - rendőrségi kihallgatás;

1957 szeptembere - mérsékelt önkritika a Kortárs első számában;

1958 - megismerkedik Radnóti Zsuzsával;

1958-1962 között nem publikálhat a forradalomban való részvétele miatt;

1958-1963 - megélhetési okokból állásba kényszerül: előveszi gyógyszerész diplomáját és az Egyesült Gyógyszer és Tápszergyár orvostudományi osztályán kap állást. (Előbb: Lázár István: Örkény István, Arcok és Vallomások, Budapest, Szépirodalmi, 1979; utóbb: Párbeszéd a groteszkről, Bővített kiadás, Palatinus Kiadó, 2000, 114-116. o.)

1959‐ben elválik Nagy Angélától;

1962 - újra megjelennek novellái (Új Írás, Kortárs, Magyar Nemzet, Élet és Irodalom);

1963 - ideológiai támadás indul ellene a Niagara Nagykávéház című írása miatt;

1965 - megjelenik a Macskajáték kisregény-változata (Kortárs). Házasságot köt Radnóti Zsuzsával, aki Örkény István halála után a hagyaték gondozója;

1966 augusztusa - megjelenik a Tóték kisregényváltozata (Kortárs);

1966 decembere - megjelenik a Jeruzsálem hercegnője című kötete. (Ebben a kötetben olvasható az Egyperces novellák első ciklusa és a Macskajáték című kisregény is.) A könyv az irodalmi élet szenzációja;

1967 februárja - bemutatják a Tóték című drámát a Thália Színházban;

1967 - Megjelenik a Nászutasok a légypapíron című kötet - a Tóték kisregényváltozatával;

1967‐ben József Attila‐díjat kap;

1968 - az Egyperces novellák első megjelenése;

1969‐ben megírja a Pisti a vérzivatarban című drámáját, amelynek se megjelenését, se színrevitelét nem engedélyezték;

1969 - Isten hozta őrnagy úr! címmel Fábry Zoltán rendezésében film készül a Tótékból;

1970‐ben Párizsban elnyeri Fekete Humor Nagydíját a Tóték színre kerülése alkalmából;

1971 - előbb Szolnokon (január), majd a Vígszínházban (március) bemutatják a Macskajáték című komédiát;

1971‐ben a Szépirodalmi és a Magvető Könyvkiadó megkezdi az Örkény-életműsorozat kiadását (Időrendben).*

1972 - Makk Károly rendezésében film készül a Macskajátékból;

1973‐ban Kossuth‐díjat kap;

1974‐ben bemutatják a Vérrokonok című drámát, majd

1975‐ben a Kulcskeresőket;

1977 - megjelenik a Rózsakiállítás című kisregénye;

1979. január 20-án tízévi betiltás után a Vígszínházban színre kerülhet a Pisti a vérzivatarban című drámája;

1979. január 25‐én írásba foglalja testamentumát;

1979‐ben elkészül a Forgatókönyv című dráma;

1979. május 7‐én összeroppan a gerinccsigolyája, két nappal később megműtik;

1979. június 24‐én Budapesten meghal Örkény István.

„Örkény a harmincas évek közepén kezdő íróként, fogékony tanítványként Kosztolányi és Márai kisprózai mintáit követve az eltérő értékrendek feszültségét vitte színre, frivol-ironikus hangnemben. Egy évtizeddel később a kommunista eszmék hatása alatt műveiben vétkes egyszerűségeket hirdetett. „Termelési regényt”, „irodalmi riportokat” szerzett, s jószerével megszűnt írónak lenni, ám amikor megbomlott a hazugság hálója, az elsők között volt, aki mély önelemzéssel ismerte el eltévelyedését. Ettől kezdve ízlése és meggyőződése jegyében írt: helyzetérzékenysége és humora révén megújította, új távlatokba helyezte a magyar kisprózát és úgy szintén egy korszak önkifejezésévé avatta a groteszk színműírást. A rövidtörténet teljesítőképességét olyan szintre emelte, amely megkerülhetetlen mintát jelentett a kilencvenes évek írói számára is. A Tóték és a Macskajáték bejárta a világ színpadait. Tót és az Őrnagy kettőse máig az újraértelmezések talányos alapja. A Pisti a vérzivatarban a közelmúlt egyik legtöbbet kockáztató, korának játéknyelvét legmerészebben meghaladó dramatikus szövege.

Örkény - Kafka örököseként - a képtelent természetesként mutatja be, de nem hozzászoktatja, hanem szembesíti az elviselhetetlennel az olvasót. Örkény hősei váltig védekeznek egy cudar és összezavart világgal szemben. Esetlenül, hibázva, elátkozottan: eszményítés nélkül igyekeznek helytállni. Örkény alakjai nem a történelem főszereplői, hanem a világ, a sors túlereje által folyvást vereségre ítélt, győzést nem ismerő, ám konokul ellenálló emberek. Örkény életének egy pontján tán tényleg elhitte, hogy a dolgok egyszer s mindenkorra rendbehozhatók. Keserűen csalódott, mert rájött, hogy a „világmegváltás" nem szünteti meg, hanem még növeli a szenvedést, amikor visszaél a nemes eszmékkel, amikor ésszerűtlenséget és terrort szül. Ezért is lehet, hogy ettől kezdve Örkény számára az ideológia, az elvakultan hirdetett érték gyanússá (gyakran használt szavával: „humbuggá”) vált, s helyette maradt egyedül fontosnak a megsebzett, akadályozott, megnyomorított és megszomorított élet, ami mindegyre élni akar. Ezért viccel, ugrat, humorizál, szül derűt.

Örkény nagy érdeme, hogy az ideológiai béklyótól szabadulva merészen és sikeresen újította meg a magyar elbeszélő próza kifejezőeszközeit és a színházi játéknyelvet. Egyik korai mesteréhez, Kosztolányihoz és a viszonylag frissen felfedezett Kafkához kapcsolódva a rövidtörténet hagyományának jelentős alakjává vált. Az elbeszélői közlés visszafogottsága és az ironikus-groteszk hangvétel az „egyperceseket" izgalmasan talányossá tette, a köznapi szituációkat és a mindennapok nyelviséget „idéző” alakításmód pedig az irodalmiság új lehetőségeit aknázta ki. Örkény úgy vált mind népszerűbbé, hogy közben megőrizte írásainak rétegzettségét. A tanító célzatosságot elutasító, az irodalom „külkapcsolatait” átértelmező, az önmaga nyelviségét folytonosan reflektáló „prózafordulat" kibontakozásának idején - a nyolcvanas-kilencvenes években - politikai-morális allegorizálásra hajló írásai átmenetileg háttérbe szorultak, ám a posztmodern rövid történetek alakítástechnikáiban, narratív-diskurzív struktúráiban ismét csak megmutatkozott a Kosztolányi-féle hagyományt magas színvonalon átörökítő szerepük.

A Tótékban Örkény az újítást és a széleskörű hatást szintúgy remek arányérzékkel ötvözte, egészen egyedülálló módon ráérezve a történelmi kataklizmákat átélt közönség igényeire. A darab hatvanas-hetvenes évekbeli átütő sikere vélhetően nemcsak - a magyar színpadon akkoriban meghökkentően - szubverzív hatásán, hanem azon a példaértékén is alapulhatott, amely az '56-os történelmi trauma után, az adott körülmények között egy normális világrend helyreállíthatóságát sugallta. A totális rendszerek egymásra vetített mechanizmusainak groteszk humorral teli - egyszerre fölényes és szorongást rejtő - leleplezése a kibeszéletlen traumákkal küzdő és szabadságában súlyosan korlátozott közvéleményre terapeutikus hatással volt. A Tóték a megkettőzött nyilvánosság diskurzusában évtizedekre mintát adott az allegorikus játéknyelv kimunkálásához. Örkény méltán tartozik ma is a legismertebb magyar novellaírók és színpadi szerzők sorába. Az írásművészete iránt megmutatkozó érdeklődést bizonyítja, hogy életművének darabjait a hetvenes évek elejétől több sorozatban, folyamatosan jelentetik meg a kiadók.

Örkény István 1979. január 25-én, öt nappal a Pisti a vérzivatarban évtizede késleltetett bemutatója után írásba foglalta testamentummát: „Rejtélyes a Végakarat dátuma; akkor vetette papírra végrendeletét (...), mikor sűrűsödtek ugyan különféle panaszai, de ezek még semmiképp nem vetítették előre a közelgő (öt hónappal később bekövetkező) véget.*” Sorsát befejezettnek érezve, a kiengesztelődés hangján rendelkezett „civil" és írói hagyatékáról. Tavasszal folyamatosan dolgozott. Május 7-én összeroppant a gerinccsigolyája. Május 9-én megműtötték az Amerikai úti Idegsebészeten, de már nem tudtak rajta segíteni. Hat hét múlva, június 24-én meghalt. Élete utolsó napjáig javítgatta a Forgatókönyv kéziratát.”

"Azóta én is rájöttem, milyen nehéz jónak lenni, illetve, hogy a jóhoz rosszat is kell tudni tenni, mert mindenki egyszerre jó meg rossz, és a körülményektől függ, ilyen lesz-e, vagy olyan. Csak azt nem tudom, milyenek legyenek ezek a körülmények. Erre nem bírok rájönni, talán csak azért, mert még túl fiatal vagyok, és nem ismerem jól az életet..."

Örkény István