Janikovszky Éva


Janikovszky Éva

Janikovszky Éva (született Kucses Éva) (Szeged, 1926. április 23. – Budapest, 2003. július 14.) író, költő, szerkesztő, Kossuth-díjas gyermek- és ifjúsági könyvek írója. A Bajza utca lakója volt.

 

Tanulmányai

1944–1948-ig a Szegedi Tudományegyetemen filozófia, néprajz, magyar és német szakon folytatta tanulmányait. Ezt még kiegészítette 1948–1950 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem filozófia, pszichológia és politikai gazdaságtan szakokkal. 1950-ben tanári oklevelet szerzett.

 

Munkahelyei

Első munkahelyén 1950–től 1953-ig dolgozott: a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium tankönyvosztályának főelőadója volt, majd 1953–1957-ig az Ifjúsági (később Móra) Könyvkiadó lektora lett, majd főszerkesztője. Sokáig dolgozott ebben a munkakörben, 1964–től egészen 1987-ig. Eközben a Minerva Kiadó szerkesztői munkakörét is ellátta 1981–1982-ben. 1987-ben vonult nyugdíjba, de továbbra is munkatársa, igazgatósági tagja volt a Móra Kiadónak. 1999-től a Hölgyvilág című hetilapban is jelentek meg írásai.

1978-tól, megalakulásától 1995-ig elnöke volt az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának. Elnökségi tagja volt az UNICEF Magyar Bizottságának, 1991-től elnöke volt a Staféta Alapítvány kuratóriumának (a hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának biztosításáért), 1996-tól elnöke volt az Írószövetség Gyermekirodalmi szakosztályának.

2003. július 14-én hunyt el.

 

Írói munkássága

Első kötetét 1957-ben adták ki. Ezt a kötetet Kispál Évaként jegyezte. A könyvet 32 mű követte, melyek 35 nyelven jelentek meg. Témája a felnőtt-gyermek kapcsolat, sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival. Műveivel összekapcsolódtak Réber László illusztrációi. Írt filmforgatókönyvet, dolgozott hetilapoknak, folyóiratoknak, gyakran szerepelt a televízióban, rádióban. Több könyvéből készült rajzfilm, több gyermekeknek szóló tévéjátékát sugározták. 1960-ban, a Szalmaláng című regényén szerepelt először a Janikovszky Éva név. Mire az évtized a végére ért, Janikovszky Éva jelenség lett.

Hangja, ábrázolásmódja, világa összetéveszthetetlen másokéval. Írói világában fontos helyet kap az őszinteség, a barátság, a közösség, a munka, a játék. Még akkor is, ha nem gyerekeknek, hanem felnőtteknek, illetve az idősebb korosztály tagjainak kíván szavaival kellemes perceket szerezni. Kimeríthetetlen témája a felnőtt-gyerek kapcsolat, a mindennapi élet - sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival. Nála a lemeznek (vagy ha jobban tetszik, az éremnek) mindig két oldala van, ezért minden esetben foglalkozik a gyerek és a felnőtt problémáival is.

Janikovszky Éva szövegei elválaszthatatlanok Réber László rajzaitól. Amíg Janikovszky Éva kevés szóval ír, Réber László egyetlen vonallal rajzol. Ezzel a módszerrel leegyszerűsítik, modellszerűvé teszik a világot, és rengeteg teret hagynak a szabad asszociációnak.

 

Művei

  • 1957 – Csip-Csup (Kispál Éva néven)
  • 1960 – Szalmaláng (regény)
  • 1962 – Aranyeső (regény)
  • 1962 - Te is tudod?
  • 1965 – Ha én felnőtt volnék
  • 1966 – Akár hiszed, akár nem
  • 1967 – Jó nekem
  • 1968 – Felelj szépen, ha kérdeznek
  • 1969 – Bertalan és Barnabás
  • 1970 – Málnaszörp és szalmaszál
  • 1972 – Velem mindig történik valami
  • 1974 – Kire ütött ez a gyerek?
  • 1975 – Már óvodás vagyok
  • 1976 – A nagy zuhé
  • 1978 – A lemez két oldala (felnőtteknek)
  • 1978 – Már megint
  • 1980 – Az úgy volt…
  • 1983 – Már iskolás vagyok
  • 1983 – Örülj, hogy fiú! (felnőtteknek)
  • 1983 - Örülj, hogy lány! (felnőtteknek)
  • 1985 – A Hét bőr
  • 1991 – My Own Budapest Guide, Mit mir in Budapest (ifjúsági útikönyv)
  • 1997 – Felnőtteknek írtam
  • 1998 – Mosolyogni tessék! (felnőtteknek)
  • 1999 – Cvikkedli
  • 2000 – Ájlávjú (felnőtteknek)
  • 2001 – De szép ez az élet! (felnőtteknek)
  • 2002 – Ráadás (felnőtteknek)

 

Hangoskönyvben megjelent művei

  • Az égig érő fű
  • Mosolyogni tessék – Kire ütött ez a gyerek
  • Felnőtteknek írtam
  • A lemez két oldala
  • Már megint
  • Aranyeső Kiadás éve: 2006 Előadó: Szoboszlai Éva

 

Díjai 

  • 1973 Deutscher Jugendbuchpreis: német nyelvterületen a Ha én felnőtt volnék c. műve lett az Év Gyerekkönyve
  • 1977 József Attila-díj
  • 1979 Ifjúsági díj
  • 1985 SZOT-díj
  • 1986 Gyermekekért díj
  • 1988 Mosolyrend Lovagjává választják (Lengyelország)
  • 1990 Greve-díj
  • 1993 Budapestért díj
  • 1994 Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének gyermekirodalmi díja
  • 1996 A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
  • 2001 Móra-díj
  • 2002 Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje
  • 2002 Szent Imre-díj
  • 2003 Kossuth-díj

Szerkesztés dátuma: péntek, 2011. április 22. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,923 Kategória: Írók, költök
Előző cikk: Illyés Gyula Következő cikk: Janus Pannonius


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: