(Nagyilonda, 1898. április 22. – Budapest, 1973. október 7.) magyar költő, író, újságíró, műfordító.
Tordán érettségizett. 1916-ban bevonult katonának. 1919-ben vöröskatonaként harcolt a román királyi hadsereg ellen. Ezután pár évig alkalmi munkákból élt. 1923-tól Mikes Lajos közölte verseit Az Estben. 1928-tól a Nyugatban is rendszeresen jelentek meg versei. 1929–1931 között az Est-lapok berlini tudósítója volt.
1931-ben hazatért, de állás nélkül maradt. 1935-ben kapcsolatba került a baloldali lapokkal, többek között a kolozsvári Korunkkal. 1937-ben at Atheneum Könyvkiadó lektora lett, és itt dolgozott 1945–1947 között. Egyik szervezője volt a zsidótörvények elleni tiltakozásnak. Ekkor bontakozott ki antifasiszta publicisztikája. 1950–1956 között hallgatásra kényszerült. A Budapestre visszatelepülő Látóhatár egyik szerkesztője. Műfordítói munkája során Shakespeare, Dickens, Goethe, Maupassant műveit fordította magyarra.
Díjai
Baumgarten-díj (1934, 1943)Kossuth-díj (1957)
Jelenések évei (1940)
Összes versei (1942)
Idők útján (1958)
Országutak énekei (1960)
A történelem sodrában (1961)
Emberség tanúja (1962)
Emlékek a hőskorszakból (1964)
Magam nyomában (1965)
Teremtő nyugtalanság (1968)
Emberek és állomások (1969)
Nagy szelekben (1971)
Felkavart világ (1972)
Végtelen menet (1973)
Egy Plánta énekei és más versek (1974)
Egy költészet története (1975)
Tarts még ragyogás (1978)