Csire Gabriella


Csire Gabriella

(Marosújvár, 1938. április 21.) bukaresti magyar író, gyermek- és ifjúsági író. Csire József zeneszerző felesége.

 

Életpályája

Kétéves korában szüleivel együtt Kolozsvárra költözött. Itt érettségizett a (volt református) leánygimnáziumban, majd a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. 1959 őszétől Bukarestben él: az Irodalmi Könyvkiadó, majd az Ifjúsági Kiadó szerkesztőjeként működött. A Tanügyi Újság, az Előre és a Jóbarát újságírója-szerkesztője, 1990-92 között a Cimbora című gyermeklap főszerkesztője volt. Szerkesztői, újságírói tevékenysége mellett karcolatokat, novellákat, meséket és szabad verseket közölt. Publikál az Erdélyi Toll gyermek rovatában (2010). 1990 óta a Romániai Írószövetség tagja.

 

Munkássága

Csire Gabriella munkásságát több lexikon méltatja. Az évek során készített, sajtóban közölt, illetőleg tévé- és rádióban elhangzott interjúk, valamint a köteteit bemutató recenziók tanúsága szerint Csire Gabriella a romániai magyar gyermekirodalom egyik jeles képviselője.

Művei 1969 óta látnak napvilágot önálló kötetekben és antológiákban. Főbb munkái: mese- és karcolatfüzér gyerekeknek (Turpi meséi; Álomhajó; Kaktusztövis; Áprilisi tréfa; Az aranyhal palotája), meseregények (Turpi és Világjáró Kópé; Mókus Pali vándorúton; Álomfestő Bíborka - A Kása-barlang titka; Turpi Lak), tudománynépszerűsítő kötetek a zene, az asztronómia és a biológia területéről (Bűvös dalnok; 9 bolygó meg 1 Nap; Csillagregék; Bambuszka;), valamint különböző mítosz- és eposzfeldolgozások az ifjúság számára (Kalevala messze földjén, Ráma és Szítá csodálatos története; Odüsszeusz, a vándor; Trója; Görög regevilág; Gilgames álmai; Itt járt Mátyás király; Egy magyar kalandor ifjúsága). Két kötete román fordításban is megjelent 2001-ben. Férje, Csire József zeneszerző számára több librettót írt (Liliomhullás – balett; Hajnaltól hajnalig, Válságos órák, Napfia dalia – operák; A varázsló kosara, Szavak Háza – 2 zenés mesejáték stb.).

De miért is jegyzi el magát valaki - szinte kizárólagosan - a gyermek- és ifjúsági irodalommal? Hadd válaszoljon erre a szerző. „A kisfiam kérdezett, s én megpróbáltam kérdéseire válaszolni. Mindenre kíváncsi volt, mert tudni akarta: ki tette oda a hegyeket? Hogyan lehet eljutni a világ végére? És hol lakik s mivel foglalkozik a Semmi? A gyermekek tanítottak mesélni örök nagy kíváncsiságukkal, sajátos bájt és játékosságot ötvöző beszédükkel, érzéseik elemi erejének természetes megnyilvánulásaival. Csak azokat a meséket és karcolatokat tartottam meg, melyeket újra meg újra akartak hallani vagy olvasni...”

 

 

Kötetei

 

A magyarság mondáiból, 2010.
A nagy erejű Toldi, 2010.
Csaba és a Nap fia, (ill: Keller Emese) 2009.
Lúdas Matyi három arca, (ill: Keller Emese) 2009.
Szuhay Mátyás tréfája, (ill: Keller Emese) 2009.
Árgirus királyfi és az aranyalmák, (ill: Keller Emese) 2009.
A párjanincs János Vitéz, (ill: Keller Emese) 2009.
Vitéz Háry János, (ill: Keller Emese) 2009.
Az Ótestamentum igazgyöngyei, (ill: Keller Emese) 2008.
Egy magyar kalandor ifjúsága (ill: Felszegi Stefánia) 2008.
Csillagregék (Csire Gáborral) (ill. vázarajzok alapján) 2007.
Szavak Háza – A varázsló kosara (Csire Józseffel), 2007.
Trója / (ill. vázarajzok alapján) 2006.
Gilgames álmai (ill. műemlékek nyomán) 2005.
Görög regevilág. Héroszok, 2005.
Görög regevilág. Istenek, 2004.
Az aranyhal palotája (ill: Felszegi Stefánia) 2004.
Bűvös dalnok (Csire Józseffel), 2003
Turpi lak (ill: Felszegi Stefánia) 2002.
Itt járt Mátyás király, (ill: Felszegi Stefánia) 2001.
Münchhausen báró barangolásai (ill: Felszegi Stefánia) 2001.
Legendele constelaţiilor (ill: Marian Voinea) 2001.
Kalevala, ţara îndepărtată (ill: Marian Voinea) 2001.
Elek apó Cimborája, 2000.
Odüsszeusz, a vándor (ill: Damó István) 2000.
Ráma és Szítá csodálatos története, 1997.
Bambuszka (Csire Gáborral) 1997.
Áprilisi tréfa, 1996.
9 bolygó meg 1 Nap (Csire Gáborral) (ill. vázarajzok alapján) 1996.
Csillagregék (Csire Gáborral), (ill. vázarajzok alapján) 1995.
Kalevala messze földjén, (ill: Vándor-Várhelyi Ilona) 1995.
Elek apó Cimborája (fedőlap: Csutak Levente) 1994.
Kaktusztövis (ill: Keller Emese) 1991.
Álomfestő Bíborka - A Kása-barlang titka (ill: Damó István) 1988.
A forrás titka, (ill: Damó István) 1985.
A varázsló kosara (Csire Józseffel), 1984.
Mókus Pali vándorúton, (ill: Keller Emese) 1983.
Az anyám és én (fedőlap: Plugor Sándor) 1982.
Álomhajó (fedőlap: Balogh Lajos) 1980.
Bűvös dalnok (Csire Józseffel), (fedőlap: Balogh Lajos) 1978.
Turpi és Világjáró Kópé, (ill: Karancsi Sándor) 1976.
Turpi meséi (ill: Labancz László) 1971.
Pandóra szelencéi (fedőlap: V. Socolnic) 1969.


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2011. április 21. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 2,492 Kategória: Írók, költök
Előző cikk: Csáth Géza Következő cikk: Csokonai Vitéz Mihály


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: