Olosz Ella


Olosz Ella

Olosz Ella (Keresztvár, 1937. január 3. – Kovászna, 1993. február 7.) erdélyi magyar textilművész, néprajzkutató. Olosz Katalin nővére, Gazda József felesége.

Vonzalmát a szövéshez édesanyjától, Bertha Irmától örökölte, aki a háromszéki hagyományoknak megfelelően a családi otthon minden textilszükségletét maga szőtte. Középiskoláit Kovásznán, majd a sepsiszentgyörgyi Leányközépiskolában végezte (1954), Kolozsvárt a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát a textil szakon (1961), ahol a nyugati gobelinművészetre Ciupe Mária, az erdélyi népi szövészet hagyományaira Szentimrei Judit irányította rá a figyelmét.

1961-64 között Nagyenyeden, majd 1990-ig Kovásznán rajz- és kézimunkatanár volt.

Tíz éven át, 1975-től 1985-ig, szervezte a Kovásznai Nyári Tárlat című kiállítássorozatot.

Már egyetemista korában falusi gyűjtőutakon vett részt, majd élményeit külföldi tanulmányutakon egészítette ki. Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban, Angliában, Németországban, Ausztriában és Görögországban ismerkedett a régi és mai Európa textilművészeti értékeivel, de a helyszínen tanulmányozta Egyiptom, Törökország, Szíria, Irak, Irán, Pakisztán, Afganisztán és Türkmenisztán népi textilkultúráját is. Az így szerzett nyugati és keleti tapasztalatok szintéziseként vállalkozott Erdélyben arra, hogy a hagyományos és a modern egymásra hatását a textil nyelvén megfogalmazza.

„Az egyszerűség döbbenetét szeretném az emberekből kiváltani!” – ez volt ars poeticája, s alkotásai valóban egy minden lényegest magukban hordó leegyszerűsödés mélységével ragadnak meg. Esztétikai tanulmányait, jegyzeteit közölték a Kriterion kiadásában megjelent Népismereti Dolgozatokban, a Megyei Tükör, A Hét, Korunk és Az Ige hasábjain. Szerkesztette és bevezette Csulak Magda 125 árapataki szálánvarrott hímzésminta (Sepsiszentgyörgy 1972) című albumát.

Önálló munkája a Kézimunkázók könyve (1982).

Megalakulása óta tagja volt a Kriza János Néprajzi Társaságnak. Kárpitjai gyűjteményével 1991-ben a budapesti Műcsarnokban jelentkezett; halála után került sor kolozsvári kiállítására (1994).

 

 

Kézimunka könyve
Kézimunka könyve
  
GAZDÁNÉ OLOSZ ELLA (1937-1993): Pentatónia, 1975 gyapjú fémkereten, 272 x 78 x 8 cm magántulajdon, Kovászna
GAZDÁNÉ OLOSZ ELLA (1937-1993): Pentatónia, 1975 gyapjú fémkereten, 272 x 78 x 8 cm magántulajdon, Kovászna
  


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2012. február 20. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 3,129 Kategória: Iparművészek » Textilművészek
Előző cikk: Lovas Ilona Következő cikk: Zimán Vitályos Magda


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: