Balogh Ádám


Balogh Ádám

Béri Balogh Ádám (Vas vármegye, 1665 körül – Buda, 1711. február 6.) kuruc brigadéros, dunántúli középbirtokos nemes.

 

Béri Balogh Ádám 1665 körül született, a hagyományok szerint Hegyhátkisbéren. Kuruc brigadéros, dunántúli közép-birtokos nemesként ismerjük. Dunántúli római katolikus köznemesi család sarja, édesapja Balogh István (†1678) édesanya Káldy Rebeka volt. 1690 körül feleségül vette a későbbi hercegi család vagyonát megalapozó Festetics Pál és Tholdi Anna leányát, Juliannát. Házasságukból hét gyermeküket ismerjük: Lászlót, Boldizsárt, Zsigmondot, Ádámot, Farkast, Katalint (1734-ben özv. Rosty Lászlóné) és Évát (Palotai Ferencné).

 

Fiatalon Csobánc várában szolgált a gyalogság vajdájaként, s részt vett a törököt kiűző háborúban. 1695-ben Sopron vármegye rábaközi járásának főszolgabírója, a következő évben pedig Vass varmegye commissariusa volt. 1700-ban Vas vármegye főszolgabírója lett, az adatok szerint, 1702 nyarán még ebben a tisztségében szerepel.

 

1704. decemberben csatlakozott Rákóczihoz es a Dunántúlt elfoglaló Károlyi Sándor kurucaihoz ahol Január 15.-én Bercsényi Miklós főgenerális kinevezte Baloghot ezereskapitánnyá. Pátensét is kiállította, es toborzókörzetül Kelemensalját jelölte ki számára. A kezdetben változó szerencsével folyó dunántúli harcok idején két vagy három ízben is visszatért, illetve elígérkezett a császár hűségére, s ebben nagy szerepe volt mindvégig császárpárti apósának.

 

1705-től már az egyik legvitézebb kuruc csapat tisztjeként, híres portyázóként tartották számon. Egy évvel később, 1706. november 6–7-én kitüntette magát a Győrvár es Egervár között vívott győztes harcban. A diadalmas ütközetben ő volt a lovasroham vezetője, ekkor három fejsebet is kapott. Ebben a csatában fogta el Sibrik Gábor két csapattársával együtt Hannibal Heister tábornokot, a császári csapat parancsnokát is.

 

1707-ben rajtaütött Rabutin tábornok seregén, és felvonulási útvonalának megváltoztatására kényszerítette. Parancsnoka, Esterházy Antal tábornagy a Győrvári diadal után többször is kérte előléptetését, de Bercsényi megakadályozta a tisztek egymás közti vetélkedésének elkerülésére hivatkozva. A trencséni vereség után azonban Rákóczi a sorra elpártoló tisztekkel szemben előléptetésekkel jutalmazta a hűségében kitartókat. 1708. augusztus 9.-én Balogh is megkapta a brigadéros kinevezést. Egy hónappal később, szeptember 2-án Kölesdnél, megverte a császári sereggel egyesülni készülő szerb határőr csapatokat, egy főként rác lovasokból álló császári oszlopot semmisített meg, így is bebizonyítva, hogy rászolgált a fejedelem bizalmára.

 

1709 február közepén, átvette a pátensét is. Bátor, leleményes, és fáradhatatlan alparancsnok volt. Mindvégig a Dunántúlon harcolt. Augusztus végén, a Dunántúl feladásakor követte a kurucokat, majd 1710. július–október folyamán részt vett az utolsó dunántúli hadjáratban. Október 8.-átol, parancsnoka Palocsay György tábornok betegsége és távozása után, ő vette át a csapatok irányítását.

 

1710. október 28-án, Szekszárd határában a császáriak bekerítették es fogságukba ejtettek. Rákóczi mindent megtett kiváltása érdekében, Pálffy Jánosnak is megemlítette az 1711 január 31 zajló vajai értekezleten. A császáriak nem fogadtak el a felajánlott kicserélési alkut, ,,megátalkodott esküszegőnek” es dezertőrnek tekintettek Baloghot, majd a hadbírósági törvényszék halálra ítélte, és kivégezték.

 

Balogh Ádám nevének emléket több oktatási intézmény őrzi:

  • Béri Balogh Ádám Általános Iskola - Kőszeg
  • Béri Balogh Ádám Postaforgalmi Szakközépiskola - Vasvár
  • Béri Balogh Ádám Gimnázium es Kollégium - Tamási
  • Béri Balogh Ádám Tanintézmény - Zalaszentgrót

 

Béri Balogh Ádám Honvéd klub és műszaki emlékszoba működik Csongrádon. A volt laktanya helyén műszaki Béri Balogh Ádám emlékhely van.

 

Szobrai:

  • • A tamási gimnázium kertjében álló szobra Farkas Pál alkotása (1980)
  • • Balatonkenese

Szerkesztés dátuma: szombat, 2010. január 30. Szerkesztette: Klapka Emese- Csilla
Nézettség: 6,400 Kategória: Személyek
Előző cikk: Bakócz Tamás Következő cikk: Báthory Erzsébet


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: