Szarvas Gábor, a magyar nyelvművelés megteremtője


Szarvas Gábor, a magyar nyelvművelés megteremtője
Szarvas Gábor (Ada, 1832. március 22. – Budapest, 1895. október 12.) nyelvész, a magyar nyelvművelés megteremtője.

Élete:

A szabadságharc idején nemzetőrnek jelentkezett, de fiatal kora miatt nem vették be. Ezután a bencés rendbe lépett, de 1852-ben érettségi után otthagyta a rendet, és jogásznak ment, de ezeket a tanulmányait betegsége miatt abba kellett hagynia.

1858-tól tanított Egerben, 1860-tól Baján, 1861-től 1869-ig Pozsonyban — eközben letette a tanári vizsgát. 1869-től 1881-ig Pesten volt gimnáziumi tanár, de 1879-ben súlyos szembaj támadta meg. Hamarosan teljesen megvakult, és 1881-ben nyugdíjba kellett vonulnia.

Munkássága:

1858-ban jelentek meg első tárcái a Hölgyfutárban, majd a Bajai Közlönyben és az Aldunai Lapokban is közölt humoros írásokat Pap Rika álnéven. Az Aldunai Lapoknak egy ideig társszerkesztője is volt.

Nyelvészeti munkásságával országos hírnévre tett szert, ezért az MTA őt bízta meg a magyar nyelv kutatását és művelését szolgáló folyóirat alapításával. Ez a lap lett az 1872-ben indult Magyar Nyelvőr. Az új folyóirat ügyének megnyerte a magyar nyelvtudomány legtehetségesebb munkásait (Simonyi Zsigmondot, Szinnyei Józsefet, Munkácsi Bernátot stb.).

Lankadatlanul küzdött a magyartalan szóalkotások ellen, és kiváló etimológiai cikkeket írt. Állást foglalt az idegenszerű fordulatok és az erőszakos nyelvújítás ellen. Kutatásaival tisztázta a nyelvújítás határait. Budenz Józseffel és Szilády Áronnal szerkesztette a Nyelvemléktár I–III. kötetét (Budapest, 1874–1875), Simonyi Zsigmonddal a Magyar Nyelvtörténeti Szótárat.
Tagja volt a helsingforsi finn-ugor társaságnak.

Emlékezete:

A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület 1993-ban alakult Adán. Fő szervezője az évenként megrendezésre kerülő SZARVAS GÁBOR NYELVMŰVELŐ NAPOKNAK, amelyeket minden évben művészi programok, előadóestek, szavalatok, kiállítás, valamint Szarvas Gábor Ada főterén álló szobrának megkoszorúzása tesz emlékezetessé. A tudományos ülésszak előadásainak anyagát minden évben önálló kötetben jelentetjük meg. 

Célunk az anyanyelv ápolása, védelme, a helyes nyelvhasználat segítése, az anyanyelvi műveltség erősítése. A szakmai és tudományos rendezvények mellett az Egyesület nyelvművelő előadások, tanácskozások, diákvetélkedők, nyelvi táborok, irodalmi estek, író-olvasó találkozók megszervezésével, előkészítésével foglalkozik. Jó alkalom ez a találkozásra, közösségi életünk és anyanyelvi gondjaink megbeszélésére. 
"Amikor megalakítottuk önálló nyelvművelő egyesületünket, anyanyelvünk védelmének, őrzésének, ápolásának célja vezetett bennünket – a helyes nyelvhasználat, a nyelvi igényesség ügyéért való fáradozás szándéka, ami kisebbségi körülmények között különösen fontos feladat. A mi körülményeink között a nyelvművelés túlmutat a konkrét nyelvvédő törekvéseken, a nemzeti-nyelvi identitás erősítésével részévé válik a szülőföldön való megmaradásnak." (Hódi Éva)

Szerkesztés dátuma: hétfő, 2012. október 15. Szerkesztette: Katona Annamária
Nézettség: 1,552 Kategória: Akadémikusok
Előző cikk: Szabó József Következő cikk: Venetianer Pál


   








Megjegyzések

Kovács Lóránt
szerda, 2012. október 17. 11:15
Tagja volt a helsingforsi finn-ugor társaságnak...
:)

jó kis társaság lehetett:)




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: