Haranth Erika Beatrix
 

Épített Örökség Helyreállító Szakképzés

A bonchidai Bánffy kastélyban 2001 óta működik az Épített Örökség Helyreállító Szakképző Központ, melyet  a Transylvania Trust Alapítvány és a nagy-britanniai Institute of Historic Building Conservation (IHBC) hozott létre a hagyományos építőipari mesterségek oktatása céljából.

 A kastélyban zajló képzéseken a résztvevők úgy elméleti, mint gyakorlati oktatásban vehetnek részt. Az elméleti oktatás a képzés bevezetése, itt az épített örökség helyreállításába, alapelveibe és módszereibe merülhetnek bele a résztvevők. Az előadásokat erdélyi és külföldi egyetemi tanárok és műemlékvédelmi szakemberek tartják. Az elméleti oktatást gyakorlati képzés követi, amely során a résztvevők kétkezi munkával segítik a kastély helyreállítását, külföldi szakemberek és romániai restaurátor mesterek vezetésével, ács, kőfaragó és kőműves (ezen belül faldíszítő technikák) szakmákban. Eddig 25 ország több mint 1300 képviselője részesült képzésben.

Képzéseinkre idén is várunk műemlék-felújításban szakosodni kívánó építőipari szakmunkásokat, építész, valamint építőmérnök hallgatókat, akiknek lehetőségük nyílik jelen program keretén belül elvégezni szakmai gyakorlatukat.

A képzésekkel és tevékenységeinkkel kapcsolatos további részletekért kérjük, látogasson el a szakképző központ honlapjára, www.heritagetraining-banffycastle.org. Bejelentkezni, a honlapon megtalálható űrlap kitöltésével lehet.

Pár kép a 2013-as év moduljaiból: 

http://www.magyarvagyok.com/index.php?page=my_photos&sub=edit_album&id=17773&ep=&mp=10

Kategória: Kulturális esemény
Helyszín: Bánffy kastély
Kezdet: péntek, 2014. június 27. 16:00
Befejezés: szombat, 2014. augusztus 16.
Weboldal: http://www.heritagetraining-banffycastle.org/index.php?lang=hu&p=10
 
Kapcsolati
információ:
E-mail cím: office@heritagetraining-banffycastle.org
Telefonszám: 0040-264-439858
   

Feladás dátuma: péntek, 2014. május 9. Nézettség: 544
Épített Örökség Helyreállító Szakképzés

Megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal

Válasz írása