|
Nemkonyhás hungarikumok, találmányok
szombat, 2010. február 13. 20:32
Ide tárgyakat, találmányokat írjunk!
csütörtök, 2010. március 25. 23:23
A tartós szegfű igazi hungarikum, a világon kizárólag a Duna-Tisza közi homokhátságokon él.
Egy kedves, rózsaszín virágú, nyúlánk vadvirág a Kiskunsági Nemzeti Park legújabb védelmi programjának főszereplője. Nem is keveset áldoznak rá: az európai unió LIFE Nature alapjának támogatásával több mint 400 millió forintot költenek a tartós szegfű élőhely védelmére.
Mitől ilyen értékes ez a nemesen egyszerű virág? Leginkább attól, hogy az egész világon kizárólag a Duna-Tisza közi buckás területek homokpusztagyepjeinek lakója. Ezen belül is elsősorban Kiskunmajsa, Harkakötöny, Bócsa és Csévharaszt települések környékén található.
kedd, 2010. április 6. 20:54
Halva született
az új Pannonia?
Több év várakozás, hitegetés és hitetlenkedés után japán és olasz alkatrészekből rakták össze az új magyar motorkerékpárt.
Magazin Magazin Halva született Pannonia?
Zirig Árpád
2010. április 6., kedd 19:13
Több év várakozás, hitegetés és hitetlenkedés után kedd délelőtt Várpalotán lerántották a hímzett leplet a Pannonia prototípusáról, amely Bol d'Or, vagyis Aranysisak névre hallgat. Akik ismerik a márka történetet, tudják, hogy mi a keresztnév magyarázata: 1956-ban a franciaországi Montlhéryben rendezett 24 órás Bol d'Or versenyen páros győzelmet szerzett Kurucz György és Reisz János. A két idős versenyző jelen volt az eseményen, akárcsak Szabó ll. László és a Moto2-ben induló Talmácsi Gábor – őt természetesen Stafano Favaro menedzser is elkísérte.
Halotti lepel vagy egy újszülött csipkés takarója?
Mázló Imre, a Pannonia feltámasztója elmondta: a gépet magyarok tervezték és kilencven százalékban idehaza készült; a végső simításokat az olasz Moro Racing végezte. Magyar alkatrészeket sajnos alig találunk: Marzocchi fejre állított villa, Brembo féknyergek, Breaking tárcsák, Rizoma markolatok és irányjelzők, LighTech kormánycsutkák és kezelőszervek társulnak a Suzuki DR-Z 400 blokkhoz.
A lámpamaszk kialakítása szokatlan
Hangsúlyozták, hogy az első modellből ötvenöt darabos limitált szériát készítenének, viszont később akár hat típust is bemutatnának. Kérésünkre Mázló elmondta, hogy következő lépésként a Bol d'Or 400-at bevizsgálja a közlekedési hatóság. A gyártási engedély és típusbizonyítvány megszerzéséig inkább nem nyilatkozott a sorozatgyártás várható kezdetéről. A korábbi koncepció nem változott: a gyártást Várpalotára tervezik, s az üzemben nagyjából tizenöt munkahelyet létesítenének.
Felhívták a vendégek figyelmét, hogy 2011-ben lesz a franciaországi győzelem 55. évfordulója; addigra szeretnék átadni az ötvenötödik darabot. Elmondta, hogy nem kevés munkát és pénzt fektettek a fejlesztésbe, majd utalt arra, hogy számítanak kormányzati segítségre és uniós támogatásra is. Németh Árpád, Várpalota polgármestere megerősítette, hogy korábban 15 millió forinttal beszálltak a Magyar Motorkerékpár Kft.-be, s ezzel 10 százalékos tulajdonrészt szereztek. A polgármester nagyvonalú becslése szerint néhány százmillió forint elég lenne a gyártócsarnokra és annak berendezéseire.
Kicsiszolták a Brembo feliratot?
A Pannonia már a második magyar motormárka, amelyet feltámasztanának – két évvel ezelőtt, jóval kisebb hírveréssel a Danuvia már bemutatkozott. Érdekes módon a két gép kontúrja hasonlít egymáshoz, igaz, az egységesebb és végiggondoltabb. Mindkettő blokkja külföldi, Mázlóék 398 köbcentis, 49 lóerős Suzukit vásároltak, míg a Danuvia francia Shercót kapott – sajnos anyagi nehézségek miatt a kész prototípus szériagyártása ott még várat magára.
Annak ellenére, hogy a sajtótájékoztatón elhangzott a típusbizonyítvány megszerzésének terve, a karburátoros blokk és a sportkipufogó biztosan alkalmatlan a kötelező normák teljesítésére; ezen kénytelenek lesznek változtatni a vizsgák előtt.
A karcsú fenék alá húzták a sportdobot
A Bol d'Oron azonnal feltűnik az elegáns fekete-arany fényezés. A felnik szépek, passzolnak a kétségkívül minőségi futóműhöz és fékhez. A látványos szín azonban eltereli a figyelmet a kevésbé elegáns megoldásokról. A váz és a kifejezetten kisipari hátsó lengővilla sokat ront az összképen, főleg ha tekintetünk megakad az MZ ETZ-szintű rugóstagon.
Zömmel olasz beszállítók termékeit láthatjuk
Kijelenthetjük, hogy amit a külföldi beszállítóktól vettek, hibátlan, de ami idehaza készült, azzal vannak fenntartásaink. A tervező, Siklósi Tamás biztos jól forgatja az alkatrész-katalógusokat, de néhány részlet kivitelezése sajnos nem piacképes. A rendszámtartón látszik, hogy berugózáskor nyesné a gumit, bár Mázló Imre kijelentése szerint, már több mint kétezer kilométert motoroztak vele, sőt versenypályán is kipróbálták. A műszerek biztosan nem voltak bekötve, mert az órán négy megtett kilométert láttunk.
Csirkerács a vízhűtőn. Bocs, ez gagyi
Az elefántfülként kandikáló vízhűtőkre szerelt csirkerács borítás nem tartozik a jól sikerült részletek közé, ahogy a hátsó hűtőventilátor elhelyezése sem kellemes látvány. Az ülés alól kilógó vezetékek és a karburátor melletti kuszaság szintén kisipari – ezt bármilyen önjelölt motorépítő különbül megoldja. Akárhogy is nézzük, csak hozzájuk tudjuk mérni a Pannoniát, hisz' ez is egyedi darab – ha csak a város adta pénzzel számolunk, így sem értjük mire tapsolták el a 15 milliót.
Sajnos a villa és a rugóstag sem bizalomgerjesztő
Hogy a háttérben milyen fejlesztések folynak, nem láthatjuk – az biztos, hogy 1975 októberében, 689 ezer motorkerékpár legyártása után nem véletlenül szűnt meg a Pannonia. A nemzetközi szinthez képest elmaradt a fejlettsége; a Szovjetunió sem igényelte többé a magyar márkát. A hazai piac képtelen volt eltartani a csepeli gyárat – ez 2010-ben sem lesz másképp.
Kurucz és Reisz is aláírta a tankot
Nemzetközi szinten már bizonyított cégek is komoly bajban vannak a válság miatt: olyan vállalatok jelentettek csődöt, mint a Voxan vagy a Moto Morini. Ha a Japánban már elavult, kifutott Suzuki egyhengerest, és a köré tervezett, könnyed café racert vesszük, az összeállítás kevés a nemzetközi sikerhez. Az, hogy hazai piacon, a márkát és a múltat értékelőknek eladjanak ötvenöt darabot, vagy még száz egyebet, kevés ahhoz, hogy bármilyen bank, vagy magánbefektető a Pannonia mögé tegyen – a polgármester szóhasználatával élve – néhány százmilliót. Feltehetőleg az állam és az EU sem tol ebbe a kétséges üzletbe adófizetői forintokat – ha mégis, ott nagyobb panamára számíthatunk, mint az időben leállított Balatonringnél.
Hol a fedél a fogaskeréktől és mi az a kuszaság?
Nem vagyunk biztosak abban, hogy látunk még valaha rendszámos, sorozatgyártású Pannoniát. A piac jelenlegi állását figyelve félünk tőle, hogy nem, hiába szeretnék, ha újjáéledne a márka.

csütörtök, 2010. július 15. 23:54
Hamár úgyis a motorizált hungarikumoknál járunk, ne feledkezzünk megGalamb Józsefről, aki többek között a Ford T-modell főkonstruktőre volt.
péntek, 2010. július 16. 08:31
Meg fogjuk alapítani a "tudod hogy" kockát, ahol ilyen kis ötleteket fogunk továbbadni, mint : honnan származik az a szó, hogy hello a telefonos világban, és hogy ki is a BIC golyóstoll...
péntek, 2010. július 16. 20:48
Azért speciel szerintem nem feltétlen muszály gúnyolodni. Bocsánatot kérek azért, mert véletlenül sikerült 1-2 felesleges + belevinni az életedbe. Látom a fellengzős amerikai szellemet sikerült átvenned. Gratula!
szombat, 2010. július 17. 01:00
Szerintem csak egyszerűen félreértettük egymást.
Mert én tényleg meg akarom csinálni, úgy érzem nem lenne egy rossz dolog.
Ha mégegyszer elolvasod, rájössz, hogy nem gúnyolódásképp írtam amit írtam.
Lehet túl rövidnek sikerült, mert sok a munkám...
Bocs mégegyszer
szombat, 2010. július 17. 14:25
Bocsánat a heves reakcióért, akkor tényleg félreértettük egymást. Egyébként jó ökletnek tűnik a dolog, csak néhány szorgos jómunkásembert kell hozzá szerezni :-)
hétfő, 2010. július 19. 17:56
meglesz, csak tegyétek továbbra fel a találmányokat ;)
vasárnap, 2010. július 25. 18:05
Rubik kocka. Bár ezt a távol keletiek már globalizálták.
péntek, 2011. április 8. 06:08
C VITAMIN - ASZKORBINSAV
Magyarországon véghezvitt felfedezés, amelyet Nobel-díjjal jutalmaztak. Szent-Györgyi Albert nevéhez fűződik a C-vitamin első előállítása tiszta formában, melyet az elterjedt tévhittel ellentétben nem citromból, hanem paprikából végzett.
A C-vitamin furcsa vitamin: mindössze két faj, a tengerimalac és az ember nem tudja előállítani, más fajok igen, tehát számukra ez nem vitamin.
Vízben igen jól oldódik, de oxigén, fény, hő vagy fémionok hatására könnyen bomlik.
A mai ajánlott mennyisége 60mg/nap. Ezt a mennyiséget még Hitler vezette be, hogy katonái ne kapjanak skorbutot.
Szent -Györgyi 1000mg C-vitamint szedett, amit idős korára 2-8g-ra növelt.
Mihez szükséges?
• Immunrendszer erősítése
• Vas- és rézfelszívódás
R 26; Hormonrendszer szintézise
Segít az AIDS,az asztma, a cukorbetegség gyógyulásában. Amerikai tudósok bebizonyították, hogy intravénásan adagolva a ráksejtek millióit öli meg
| 27 válasz | 1 / 3 oldal |
«
1
2
3
»
|
|