Nap mint nap csalódik az ember. Másokban, és magyar testvéreiben is, akiktől nem várná. Ez olyan mintha minden nap egy kicsit meghalnék. Mikor egymást átkozzuk, mikor egymás ellen ágálunk, mikor egymást rántjuk vissza. És mikor Hatalmak keserítik meg életünket gúnyhatáron innen, gúnyhatáron túl. Talán a céljuk, hogy elfogyjon az árva magyar. De akárhogy is próbálkoznak áruló véreink, akár hogy vernek föld rabló ellenségeink, soha de soha nem fognak teljesen megölni, mert mindig lesz pár magyar harcos, aki itt marad és nem adja fel akkor sem, ha már mindenki elmenekült. Aki itt marad és győz, aki győz, és áldást hoz országára. Ezeknek a harcosoknak semmi a boldogságuk, nem fontos az életük, semmi sem fontos, ha a Hazáról van szó! Ameddig ők a talpukon állnak, én nem félek, hanem remélek, sőt közéjük is állok. Futhatnak akárhányan az életükért, leomolthat ezer ház is, támadhat Nyugat száz is, de Keletről is jöhet bárki, az ember győz, ha a hazájáért áll ki. Hiszem hogy eljön Az a nap, és Azon a napon a határ helyén tulipán nő, romok tetejére magyar lobogó kerül, újra rügyezik minden törött ág, nem lesz más, csak fény és boldogság.
Én itt maradok!
És ti?