Szász Menyhért: LOVAK PANASZKODNAK

Gebének hívtak... a sárga rögöt dagadt izommal
Belerogyásig szántásra vágtuk,
A rothadt szalmát csámcsogva rágtuk.
Ezüstszín ekét húztunk a sárnak
És zab - csak egyszer volt - vasárnap.

Oh! Az embernek mindent megadtunk.
De szénát - mégis - csak előttünk lustán zökkenő
Kocsihátról lophattunk.

Az istállóban Péter, vagy János a részeg kocsis
Esténként kövér mindenest durván ölelt meg, s vágyva.
S mi nyerítve féltünk, nehogy az olajos lámpa ledöljön
S ott vesszünk mink is a lángba.
S reggel az álmos kocsis, a sárkefét vágta belénk,
A mindennapi friss vizet adni már unta
S mérgét kiszögelt csizmával rúgta az oldalunkba.

Patkónkat tüzes vasával marta ránk a kovács
Néha gőggel hajtott el mellettünk egy karcsú táltos
És a vásáron fogunkat nézte és alkudott ránk
Egy bőrkabátos.

S most végül: - tüzes nyelvű ágyúk szájába visz az Ember
Hasunk golyótól pukkad ... erünkre kard csap le, éles,
S szügyünkre remegő lábak bősz sarkantyúja éhes.

Pedig be akartunk volna:
Heréletlen, szilajul őserdők mélyében járni
S szabadon, mint az arabs testvérek, nőstényre várni.

Átúszni kanyargó folyókat
Hol meztelen kölyökember csiklandja hátunknak szőrét
És - úsztatni vízen - csupaszon üli meg hátunk,
(Ilyet csak bűzös istállók álmában láttunk.)

Még akartunk volna egy karcsú delnőt
Köves, szép, sárga sétányon, paripa vágyunkra...
Úrnőt, lenge lovast hátunkra.
Ki délben cukrot ad drága kezével,
S kis ostorával kényes nyakunkról csiklandva
Aranylegyet becéz le.

Jajj, s most bokáig kell majd a vérbe járni
Trombita szóra, huszár attakra figyelve várni,
Fáradt vérünkkel rohamra gyúlni
Tüzes nyelvű sárkány-ágyúknak céljába fúlni.

És megdögleni
Mikor oly szép a vágy: - a széna,
És úrnőnkkel együtt az árnyas berek,
S most megdögleni, - mint az emberek...



Továbbá:. Lovas rimek:http://www.paci.hu/forum/index.php?showtopic=171


Szép fehér ló
/ Into the West /

Okos szemű szép fehér ló
Szívem hordja szívében
Benne lángol hegy, mező, s tó
Vágtat lelkem vérével

Nem lehet ő emberé: nem lehet
Az ördögé; nem lehet csak
Éj színe, s ébredő ég börtöne

Hová Isten szülte meg,
Ahol istenként fog halni meg

Okos szemű szép fehér ló
Tűz a múlt, tűz a jövő
Fáj a világ, fáj az élet
Rohanj, rohanj fák közé…

1999. október 20.











353. Lovak himnusza

Idegben hallom a dobbanást
Belém hatolva zúg tovább:
Elmosódott képben a rohanás
Lelkemben meg nem áll;

Sós ízű sörény, s a zöldszagú fény:
Harc, romantika, báj, s ború semmi,
Istenhez hasonlóbb földi lényhez
Ki kísértél évszázadokon

Hozzád szól zengzetem hátadon
Hulló levéltől a tikkasztó napsugáron át
Szolgállak, felnézek rád:
Hívó szavad hallgatom messzi álmokon

Emberek vérével vörös, izzadó orcád illatát
Társként szélben érzem
Küzdelmünk múltját büszkén
Hirdetem, s őrizem!

Patáid nyomán vonul minden
Nemzet a földön
S a föld minden nemzetének földjét
Taposod immár mindörökké!

2000. október 6.