A tánc, a dal, a zene legnagyobb székelyföldi ünnepe Ezer Székely Leány Napja 2011. július 02. szombat,

Forrás.www.pluszportal.ro ,Július 2-án, szombaton a 80 éves Ezer Székely Leány Napja alkalmából székely népviseletbe öltözött lányok hódították meg a csíkszeredai Szabadság teret. Az idei ünnepség a környező településekről érkező, székely ruhába öltözött hagyományőrző csoportok felvonulásával vette kezdetét, majd a társszervező három megye, Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzatainak képviselői köszöntötték a jelenlevőket a Szabadság téren. A rövid közös tánc után a fogatos, lovas, gyalogos seregszemle a csíksomlyói kegytemplomhoz vonult, ahol a jelenlevők részt vettek a 11 órától tartott Sarlós Boldogasszony-napi búcsús szentmisén. Ezt követően a rendezvény a csíksomlyói Nyeregben folytatódott, ahol hagyományőrző néptánccsoportok előadásait tekinthette meg a nagyérdemű, a nap zárómomentumaként pedig a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes gálaműsorára került sor. www.pluszportal.ro Forrás
 

A tánc, a dal, a zene legnagyobb székelyföldi ünnepe Ezer Székely Leány Napja 2011. július 02. szombat,

A tánc, a dal, a zene legnagyobb székelyföldi ünnepe Ezer Székely Leány Napja 2011. július 02. szombat,


Tetszik  
   


Fotó Infó

Készült: 2011:07:02 03:18:24
Kamera modell: FujiFilm FinePix S5200 Zoom (FinePix S5600)
Letöltés: Közepes méretben  |  Nagy méretben
Album Letöltése: Közepes méretben (zip)  |  Nagy méretben (zip)
Eredeti felbontás: 500x375 (0.2 Mp)
Rekesznyílás: f/3.5
Zársebesség: 10/3000

Üzenet írása